„Mi lenne, ha felkérnének Han Solo szerepére, én meg nem veszem fel?”

Ha egy percünk van, már nyúlunk a telefon után... legalábbis sokan így vannak vele
Ha egy percünk van, már nyúlunk a telefon után... legalábbis sokan így vannak vele - © Fotó: AFP
Miskolc – „Ki nem esik a kezéből a telefon!” „Hozzánőtt a mobil, le nem szakad róla!”

Ugye, hogy mennyire ismerős, mind a fiataloknak, mind az idősebb korosztálynak a fenti két mondat? Ön vagy éppen te kedves fiatal mennyi időt töltesz mobil nélkül? Miként „szabadulsz” meg tőle? Megkérdeztük.

Kollégánk, Attila és barátai – évek óta – havi rendszerességgel összegyűlnek kártyázni. Mivel közülük többen élnek távol a megyétől így ezen ritka alkalmakkor valóban a beszélgetésé és a játéké a főszerep, mobil nélkül. Mindezt hogyan?

– Nem újkeletű ez az ötlet, biztosan többen látták már a neten is – árulta el. Mi pedig megegyeztünk benne, amikor megérkezünk a „tett színhelyére” összegyűjtjük a telefonokat, egy másik asztalra tesszük, így senki nem nyomogatja, figyeli azt játék közben. Persze ez nem azt jelenti, hogy hermetikusan el vannak zárva a kézikészülékek, például a szünetekben aki akarja megnézheti, de legalább a kártyázás közben valóban csak egymásra, a játékra figyel a társaság – mondta Attila.

Ha akarja, nem zavarja

Aranyosi Péter, a Dumaszínház humoristájának külön blokkja van minderről. Ő a következőket mondta:

– Olyan profi a telefonom, hogy van az oldalán egy gomb és le lehet halkítani – mondta. – Amikor akarom nem zavar, amikor pedig akarom, megnézem.

A legtöbb idő, amit telefonmentesen töltött a Miskolcon született humorista fél nap volt.

– Nem az a baj, hogy elvonási tünetem lenne ilyenkor, hanem zavar, ha valaki olyan keres, aki fontos és én nem veszem fel – árulta el.– Mindig rettegek, hogy nem veszem fel éppen akkor, amikor abban az ügyben hívnak, hogy felkérnének Han Solo szerepére az új, jövő évi Star Wars filmben. És nem veszem fel a telefont… Ezt képzeld el… Amikor ez eszembe jut, azonnal ránézek a készülékre.

Péter elárulta: zavarja a szemét a telefon kijelzője, ezért nem szívesen néz és olvas rajta híreket.

– Van egy 19 colos monitorom és egy jó számítógépem: így gyorsabb és látványosabb is – hangsúlyozta, majd hozzátette: szerencsére szemüvegre még nincs szüksége.

Zárt csoportban

Balajthiné Juhász Boglárka Miskolcon, egy belvárosi általános iskolában angolt tanít. Az órán nincs telefon, de azon kívül? – kérdeztük.

– Ha kirándulni megyünk, akkor nem veszem elő –kezdte. – Ha kosármeccsen vagyunk, akkor is csak a találkozó végén kerül elő. Érdekes, de leginkább fotózásra veszem elő a telefonomat. A családi összejöveteleken is ezzel fotózok, akkor húzom elő.

A kollégákról kérdezve kiderült, hogy nem igazán lát köztük függőt, sőt, többnyire értekezleten sem veszik elő a mobilokat.

– Persze az emailt, a levelezésünket már ezen nézzük meg – mondta. – A Facebook-ot és az ott található csoportokat is figyelemmel kísérjük néhányan, mert érdemesebb ott egy zárt iskolai csoportot létrehozni, mint az ellenőrzőbe írogatni, hiszen a gyerekek és szülők hamarabb ránéznek.

Érdekes tény az is, hogy abban az iskolában, ahol Balajthiné Juhász Boglárka tanít, van olyan tanár, akinek telefonja sincs.

Lehet, hogy neki jó? Ezt már mi mondjuk.

Juhász-Léhi István


Akik ebbe születtek

„Nagyon nehéz letenni…” – vallotta be érdeklődésünkre a 15 éves Jenei Bence. „Egyrészt azért, mert lemaradok valamiről, másrészt ezen dumálunk és küldünk mindent egymásnak a haverokkal. Ezen van a zene, a videó, a fotók. Nem tudom elképzelni okostelefon nélkül az életemet. Mi már ebbe születtünk bele. Igen, a szüleim gyakran nehezményezik, hogy le nem szakadok róla. Néha fáj a fejem, és a szemem, de reggelre rendbe jön.”








hirdet�s