Mi is szívesen segítettünk

Akt.:
Gyorsan telt a doboz
Gyorsan telt a doboz - © Fotó: Bujdos Tibor
Miskolc – Nemcsak írunk róla, hanem mi magunk is felajánlottunk tan­szereket a kórházi tagiskola számára.

Az Észak-Magyarország munkatársai is átérzik azoknak a gyerekeknek a helyzetét, akik több hónapot a kórházban töltenek. Ezért mi is gyűjtési akciót szerveztünk, hogy gondtalan legyen a hosszú kórházi kezelés alatt álló diákok évkezdése. Kezdeményezésünkhöz csatlakoztak a Szuperinfó munkatársai is, így egy nagy doboz tanszer és könyv gyűlt össze, amelyet hamarosan eljuttatunk a kórházi tagiskolának.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Felajánlásunkkal arra buzdítunk más munkahelyi közösségeket is, hogy csatlakozzanak tanévkezdési „Segítünk!” akciónkhoz, hisz a beteg gyerekek számára a fájdalmas és sokszor rosszullétet okozó kórházi kezelések után szinte felüdülést jelentenek azok a foglalkozások, ahol tanulhatnak, olvashatnak, rajzolhatnak, festhetnek vagy gyurmázhatnak.

Hagyománnyá tennénk

– Karácsony idején sok-sok jótékonysági akció segíti a kórházban gyógyuló gyerekeket is, de tanév elején ritkán kapnak segítséget. Pedig nekik ugyanúgy el kell sajátítaniuk a tananyagot, mint egészséges társaiknak. Szeretnénk kezdeményezésünket hagyománnyá tenni, és minden évben meghirdetni. Eddig két doboz adomány érkezett szerkesztőségünkbe, de több közösség is jelezte, hogy gyűjtést szerveztek – mondta Csernyánszki-Szűcs Edina, az Észak-Magyarország marketingvezetője.

Fotó: Bujdos Tibor Fotó: Bujdos Tibor ©

Miután az Észak-Magyarország munkatársai bedobták egy hatalmas dobozba a felajánlott tanszereket, Binó Imréné Erzsike, régi segítőnk is megérkezett egy gyönyörűen becsomagolt dobozzal. Kis édességet kötött a tetejére, és egy képeslapot, melyre azt írta: jó tanulást és mielőbbi gyógyulást kíván ezzel a kis ajándékkal. Erzsike hozzáfűzte, neki mindig összeszorul a szíve, amikor azt hallja, hogy gyerekek kerültek bajba, és ő nem különlegesnek tartja azt, ha valaki segít, hanem természetesnek.

Olvasóink tanszeradományait szeptember 10-éig várjuk szerkesztőségünkbe: Miskolc, Zsolcai kapu 3.

– ÉM-HE –


tanszerek-04-aj
Miskolc - Segítsünk a kórházi tagiskolának, hogy a beteg gyerekek is gondtalanul kezdhessék a tanévet! Már érkeznek szerkesztőségünkbe a tanszerek és gyermekkönyvek, melyekkel a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórházban működő iskola diákjait szeretnénk segíteni. A szeptember elseje az átlagos családok...








hirdet�s