Mi is kipróbáltuk az elektromos Nissant

Mi is kipróbáltuk az elektromos Nissant
Mi is kipróbáltuk az elektromos Nissant - © Fotó: Kozma István
Szikszó – A Nissan Leafet kollégáink is kipróbálhatták. Nekünk nagyon tetszett az összhatás.

Az autó ötüléses, igényes utasterű, a parkolásban tolatókamera segít, a sebességváltó áttételmentes automata. Érdekes a lazán, zsebben hordható kulccsal és gombbal indítható, pontosabban készenlétbe helyezhető motor.

Ami igazán megdöbbentő volt a Leafben, az a gyorsulása. Az áttételmentes villanymotorhajtás miatt a nyomaték folyamatosan és a maximumon érkezik, ám nem 109 lóerő döngöli a földbe az embert, hanem a vele járó 280 newtonméteres nyomaték. Ráadásul totális csend van az autóban, leszámítva a menetzajokat.

Az autó „átszámítva” 2,3 liternek megfelelő „szokásos” üzemanyagot fogyaszt 100 kilométeren, ami nincs 800 forint. Ami igazán jólesik az embernek, az az, hogy direkt módon az alatt a néhány kilométeres tesztkör alatt sem szennyeztük a környezetet, ami pedig továbbra is fájó, az a fentebb említett (egyelőre) magas ár és a kevéske hatótávolság. Kiszállva az autóból hazafelé máris hiányzott a Leaf adta érzés.

ÉM


Kiállításra készülnek a szikszói „csodaautóval”

Szikszó – A szikszói önkormányzat munkáját is megkönnyíti az elektromos autó, ráadásul gazdaságos is. tovább »








hirdetés