Mezőkövesdi KC U23: Húzós lesz a szombat

A kézilabda férfi NB I/B Keleti csoportjának 12. fordulójában Kecskeméten szerepel a Mezőkövesdi KC U23-as csapata szombaton délelőtt.

Kecskeméti TE-Kisokos – Mezőkövesdi KC U23 (szombat, 11.00)

Molnár Ferenc, a Mezőkövesdi KC U23 edzője:

„Nagyon húzós napunk lesz szombaton. A szalagavatók miatt ezt a meccset szerettük volna hamarabb lejátszani, de az ellenfél ebbe nem egyezett bele. Éppen ezért korán indulunk, lejátsszuk az NB I/B-s meccset, aztán rohanunk vissza, mert délután a Cegléd ellen NB I-es junior találkozónk is lesz. Ezután a felnőttek is pályára lépnek, ezért a külföldi és idősebb kézilabdázókra ezúttal nem számíthatunk. Ettől függetlenül ugyanúgy készülünk, ám a pihentetésre is figyelnünk kell. A Kecskemét egyébként egy gyors, jó ellenfél, pörgős, sok gólos találkozóra lehet számítani. Bízom benne, hogy helyt tudunk állni ezen a napon is. Nagyon vártuk már azt, hogy megszülessen az első győzelmünk. Remélem, hogy a legutóbbi siker után most már rátalálunk a helyes útra, és nem esünk vissza abba a gödörbe, amelyből nagy nehezen ki tudtunk jönni.”








hirdet�s