Mezőkövesdi KC: Negyedszerre sikerült, bár…

Mezőkövesdi KC: Negyedszerre sikerült, bár...
Mezőkövesdi KC: Negyedszerre sikerült, bár...
Folytatódott az alsóházi rájátszás: a 6. fordulóban nyert az MKC.

Az NB I-es férfi kézilabda bajnokságban a 7-12. helyért küzdő matyóvárosiakra szombaton este fontos találkozó várt: három vereség után végre elégtételt akartak venni a fővárosiakon.

Skaliczki súgott

A 38. másodpercben rossz boltot kötöttek a hazaiak: kiállítás tőlük, hetes a vendégeknél (0-1). Kránitz jó védéseket mutatott be, közben labdát cseréltek, mert a tetőszerkezet kikezdte az egyiket. Eladott labdák itt is, ott is, közben a kapusok jeleskedtek, majd hosszú szünet után Ilic egészséges átlövése vágódott a hálóba (4-2). Aztán Ilic pompás bejátszását Trivkovic váltotta gólra (5-3). Később Leimeter tüzelt az égbe, majd Kránitz kapujából kiszaladva akadályozott meg egy támadást. Gyene hetesből egyenlített (6-6), ezt követően pedig emberhátrányba került az MKC, ezért kapusát mezőnyjátékosra váltotta Skaliczki László. Ez bejött, mert hetest harcoltak ki és kétperces is jutott a vendégeknek. Nem verte az egeket az iram, de a birkózás kárpótlást jelentett. Holló, majd a kapufa védte a PLER-lövéseket, aztán jöttek az időkérések (9-9). A 21. percben Gyene harmadik hetesét is bedobta (10-11). A 23. percben Ilic büntetőből talált a kapuba és már ötödszor volt eredményes (11-11). A 28. percben heteshez jutott a vendégcsapat: Skaliczki László Liszkaira gondolt, súgott néhány mondatot a fülébe és jókat mondott, mert portása megfogta a labdát.

A szünet után Liszkai a kapufa segítségével ismét büntetőt védett. Négy percig játszhatott emberelőnyben az MKC, Grünfelder rosszul passzolt, a vendégek az óra ellen játszottak, a hazaiak meg eladták a labdákat. Holló jól védett, Ilic távolról bevágta (18-14), így érett a győzelem. Ciricet ápolták, de ezzel nem tudta megúszni a kétpercest, mert megakasztott egy támadást. Kapkodott a hazai gárda, de Holló nem engedte közelebb a vendégeket. A 48. percben Szepesi ejtett ragyogóan (21-15), majd jött a kövesdi rövidzárlat és máris lehetett idegeskedni (53. perc: 21-20). A győzelem végül nagy izgalmak közepette megszületett, de a hajrában nyújtott játékukért csak hideg vizet érdemeltek a nyakukba a fiúk.

ÉM-KT


JEGYZŐKÖNYV

Mezőkövesdi KC – PLER-Budapest

23-22 (15-13)

Mezőkövesd, 600 néző. V.: Bacs, Bóna.


MKC: VOLAREVIC – Vasic (1), Grünfelder (1), Radnic (-), Trivkovic (1), ILIC (11/4), Pálos (1). Csere: HOLLÓ, LISZKAI (kapusok), Szepesi (3), Lókodi (-), Terenyi (1), Molnár F. (2/1), Nakhayenka (-), Ciric (2), Kovács P. Vezetőedző: Skaliczki László.

PLER-Budapest: Kránitz – Gyene (3/3), Leimeter (1), J. Mikita (1), Kocsi (-), Kemény (3), Auth (2). Csere: Váczi, Babaszafari (kapusok), TÓTH P. (4), RÉDAI (3), Bak (2), Laurencz (2), Bohács (-), M. Mikita (-), Kucser (1). Vezetőedző: Hutvágner István.


Kiállítások: 14, ill. 10 perc.

Hétméteresek: 5/5, ill. 6/3.


Skaliczki László: – Többször kellett megnyernünk ezt a mérkőzést ahhoz, hogy végül miénk legyen a két pont. Megtört az átkunk a PLER ellen, és ennek mindenképpen örülnünk kell.

Hutvágner István: – A hajrában lábra álltunk, végül egy gól döntött a hazaiak javára.



Sporthírek






hirdetés