Mezőkövesdi KC: A továbbjutás kiharcolása a céljuk

Buday Dániel vezetőedző a továbbjutás kiharcolását várja el játékosaitól
Buday Dániel vezetőedző a továbbjutás kiharcolását várja el játékosaitól - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Szerda este idegenben Magyar Kupa-találkozót játszik a Mezőkövesdi KC élvonalbeli férfi kézilabdacsapata.

Hosszú szünet után ismét pályára lép a matyóvárosiak együttese, amely 18 órától az Orosházi FKSE vendégeként lép pályára.­­­­­

A negyedik fordulóba

– Egy mérkőzés dönt az MK-fellépésünkön, azaz nem lesz visszavágó – mondta kedden reggel lapunknak Tóbiás Szabolcs, a borsodiak technikai vezetője, majd hozzátette: – A tét a negyedik fordulóba jutás, ez a számok nyelvén annyit tesz, hogy a nyertes bejut a legjobb tizennégy közé. Azért nem a tizenhatba, mert a két nagy, vagyis az egyaránt Bajnokok Ligája-szereplő Szeged és Veszprém csak később csatlakozik a mezőnyhöz. Nem utazunk el előző nap, csak szerdán dél körül kelünk útra, mert Orosháza nincs a világ végén.

Buday Dániel, a kövesdiek vezetőedzője egykor játékosként, most pedig trénerként is megjárta már a hadak útját, de most nagy szakmai feladatot kapott. Erről így beszélt:

– Mintegy hat hét szünet után vívunk megint tétmeccset, mert a Veszprém elleni fellépésünknek inkább edzőmérkőzés jellege volt, viszont ilyen, a sportágat népszerűsítő csatákra minden szempontból szüksége van egy kiscsapatnak és kisvárosnak. Ebben a helyzetben nehéz a társaságot fejben, azaz kellő koncentrációban tartani, ugyanis azt kell elmagyarázni és megértetni a fiúkkal, hogy azért gyakoroljanak szorgalmasan, mert majd egyszer megmutathatjuk magunkat a nézőknek is. Az Orosházának élvonalbeli kerete van, az ellenük való játék kiváló felvezetője lesz a hét végi, nagyon fontos bajnoki összecsapásunknak. Szó sincs arról, hogy lebecsülnénk a Magyar Kupa jelentőségét, nekünk azonban a bajnokság a legfontosabb, utána jön minden más. Saját edzői filozófiám az, hogy csak győzelemben gondolkozom és ezt igyekszem a játékosokban is tudatosítani, ennek szellemében a továbbjutásért megyünk a Viharsarokba. Mindenkinek lehetőséget adok a bizonyításra, elvárom, hogy a pályára kerülők tudásuk legjavát adják, de figyeljenek arra, hogy ne sérüljenek meg, mert keretünk szűkös. Most december 20-ig folyamatos terhelés alatt leszünk, a nagy rohanást pedig fizikálisan és mentálisan is bírnunk kell.

Megoperálták

A mezőkövesdi játékosok közül a kapus Tóth Koppány keresztszalag szakadás miatt hetekkel ezelőtt kidőlt a sorból, pótlására Győri Kristóf érkezett a Nemzeti Kézilabda Akadémiától, a tehetséges fiatal Pásztor Imre váltótársaként a pontvadászat végéig szolgálja az egyesületet. A piros-fehérekről kapott információink szerint a kiváló adottságokkal rendelkező hálóőrt megműtötték, így hosszú ideig nem számíthatnak rá. Győrin kívül más egyelőre még nem csatlakozott a kövesdiekhez, ha viszont a klubvezetők találnak a „piacon” olyan szabad játékost, aki segítséget tud nyújtani az alakulatnak, akkor mindenképpen leigazolják – erre a szabályok lehetőséget adnak.

ÉM-KT


Kézilabda: vasárnapra tették át

Az élvonalbeli férfi kézilabda bajnokság 10. fordulójának meccsét eredetileg szombaton este játszották volna a mezőkövesdi városi sportcsarnokban. A létesítmény foglaltsága miatt azonban a mérkőzést áttették vasárnapra.

A program 18.00: Mezőkövesdi KC – Sport36-Komló.

Táblázat

A férfi NB I állása

1. Szeged 10 10 – – 363–253 20
2. Tatabánya 10 7 1 2 267–237 15
3. Csurgó 9 7 1 1 245–219 15
4. Veszprém 8 6 – 2 263–190 12
5. Balatonfüred 10 6 – 4 262–254 12
6. Gyöngyös 10 5 1 4 269–272 11
7. FTC 8 5 – 3 209–192 10
8. Komló 9 4 1 4 237–261 9
9. Dabas 10 2 2 6 244–257 6
10. Cegléd 9 3 – 6 233–263 6
11. Budakalász 10 2 2 6 247–280 6
12. Eger 9 2 1 6 235–277 5
13. Mezőkövesd 9 1 1 7 204–254 3
14. Vecsés 9 – – 9 192–261 0