Videoton vs. Mezőkövesd – Kuttor Attila képesnek tartja csapatát a felcsúti bravúrra

Akt.:
Vadnai ismét a védelem bal oldalán kaphat helyet a sárga-kékeknél
Vadnai ismét a védelem bal oldalán kaphat helyet a sárga-kékeknél - © Fotó: ÉM-archívum
Mezőkövesd – Szombaton délután nehéz mérkőzés vár a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatára.

Az élvonal 15. fordulója keretében a felcsúti Pancho Arénában 15 óra 30 perctől méri össze tudását a Videoton FC és a Mezőkövesd Zsóry FC. A vendégek immáron tizenkét forduló óta nyeretlenek, most pedig nem ők a találkozó esélyesei, a papírforma a hazaiak mellett szól, hiszen a székesfehérváriak a bajnoki címért küzdenek, a fürdővárosiak célja pedig a bennmaradás kiharcolása.

Mindegy, ki jön szembe

– Nem foglalkozunk a táblázattal és az ellenfelünkkel sem – kezdte Kuttor Attila, a sárga-kékek vezetőedzője. – Csak és kizárólag magunkkal foglalkozunk, ennek jegyében NB I-es, de akár NB III-as alakulat is jöhet velünk szembe. Mondhatnék nagy szavakat és hangzatos kifejezéseket, a lényeg azonban az előző gondolatomban volt. A héten tettük a dolgunkat, nagyon szorgalmasan készültünk, minden idegszálunkkal azon voltunk, hogy kihasználjuk a rendelkezésünkre álló időt, a többi pedig úgyis a pályán dől el. Azon, hogy miképpen tudjuk tartalommal megtölteni a kidolgozott tervünket.

Sok van még hátra

A fiatal szakvezető azt is elárulta, hogy rossz sorozatuk és nyeretlenségük nem került szóba, a múlton már hiába rágódnak, előretekintenek.

– A pontvadászatból még rengeteg van hátra – folytatta Kuttor Attila. – Még nem jött el a zárszámadás ideje, az egységeket sem most kell számolgatni. A Videoton játékát kielemeztük szóban és a videós felvételek alapján is. Tisztában vagyunk a hazaiak erősségeivel és gyenge pontjaival is, utóbbiakra, remélem, hogy sikerül rátapintanunk. Az a határozott véleményem, hogy az elmúlt napokban bizonyos értelemben már látszott az az új játékstílus, amit szeretnénk továbbfejleszteni, amely eredményesebb szereplést jelenthet számunkra.

Képesnek tartja

A tréner elárulta, hogy – bár alapjaiban már megismerte keretének tagjait, de – még több időre van szüksége ahhoz, hogy valamennyi labdarúgóról teljes képet kapjon. A Ferencváros elleni mérkőzésen könnyen pontot vagy pontokat szerezhettek volna, s a Fradival szemben tapasztalt biztató jelek alapján­­­ elárulta, hogy képesnek tartja együttesét akár a bravúrra is – ehhez persze támadásban eredményesen kell előadniuk produkciójukat.

A sárga-kékek közül Köböl bokaszalag-szakadása miatt nem szerepelhet, eltiltott azonban nincs.

– Kolodzey Tamás –



Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés