Utazás kiállítás Miskolcon – „Előbb nézzünk jól körül itthon is!”

Utazás kiállítás Miskolcon – „Előbb nézzünk jól körül itthon is!”
Miskolc – Ideje megtervezni a nyári utazásunkat. Az ITC-székházban megnyílt az utazási kiállítás.

Mielőtt világgá mennénk, nézzünk körül itthon és a szomszédoknál! Akár ez is lehetne a mottója az idei, immár 25. „Menjünk világgá…!” Utazási Kiállításnak, melyet pénteken délelőtt nyitottak meg Miskolcon, az ITC-székházban és még szombaton is várja a látogatókat.

Közel 100 kiállító kínálja a különleges útjait, kirándulásait, de az érdeklődőket színes programok is várják. Az idei külföldi díszvendég Szlovákia, a belföldi díszvendég pedig Monok, Kossuth Lajos szülőhelye.

Most olcsóbb

A kiállítás megnyitóján Bárdos István főszervező, a Szerviz Iroda Utazási Központ marketingmenedzsere emlékeztetett: amikor az első utazási kiállítást szervezték, és lasszóval kellett fogni a kiállítókat, bizony nem gondolták, hogy néhány év elteltével ekkora sikere lesz. Az elmúlt 25 év bebizonyította: érdemes volt belekezdeni. Jelezte: bár az idei rendezvény kicsit korábban nyitott, mint az elmúlt években, de az utazási irodák most még 10-12 százalékos előfoglalási kedvezményt adnak. A két díszvendégről szólva pedig elmondta: Szlovákiára azért esett a választás, mert egyre több magyar turista utazik északi szomszédunkhoz, Monok pedig megyénk olyan „izgalmas” települése, ahová érdemes ellátogatni, amit érdemes megismerni.

kiallitas-05-aj

Sonja Jelinkova, a Szlovák Idegenforgalmi Hivatal magyarországi képviseletének vezetője is arról beszélt, hogy a szlovák állampolgárok körében egyre népszerűbb Magyarország, a magyar turisták pedig szívesen látogatnak Szlovákiába, mely jelenleg a 3. legkedveltebb úti cél.

– A magyarok eljönnek városainkba és a természeti szépségekben gazdag tájainkra is elkirándulnak. Közösen élvezzük egymás vendégszeretetét és szeretjük egymás főztjét – fogalmazott.

kiallitas-10-aj

Van más is

Monok polgármestere, Demeterné Bártfay Emese megjegyezte: ha valaki Monokra látogat, általában a Kossuth Emlékházat látogatja meg, de ennél sokkal több látnivalót és kikapcsolódási lehetőséget kínál a település. A polgármester egy kisfilmet hozott a kiállítás megnyitójára, melyből a vendégek megismerhették a többi nevezetességet: az Andrássy-kastélyt, a település katolikus templomát, a reneszánsz vadászkastélyt, a kálváriadombot és a kápolnát, valamint az Ingvár-tó környékét. Monokról indul a Szent Orbán zarándoklat, a vidám fesztiválhangulatot pedig a nyári Babfesztivál teremti meg, derült ki a turistacsalogató filmből.

Az utazási kiállítást Pfliegler Péter, Miskolc alpolgármestere nyitotta meg, aki úgy fogalmazott: Szlovákia értékeit természetesen érdemes megnézni, de mielőtt elindulnánk oda, ismerjük meg szűkebb környezetünk kincseit. Ajánlotta Miskolc turisztikai nevezetességeit: Lillafüredet, a Diósgyőri várat, Tapolcát, a Barlangfürdőt és a Selyemréti strandot, melyek az elmúlt években komoly fejlesztésen estek át. Hozzátette: a történelmi Avas rekonstrukciója az idén indul, de már most is érdemes ott egy sétát tenni. Ajánlotta a rendezvény fotókiállítását, melyen Kupcsik Sarolta idegenvezető, Miskolc nevezetességeiről készített fotói láthatók.

kiallitas-21-aj

Itthon és külföldön

A megnyitó után szétnéztünk a kiállításon is. Bulyáki Erika a szlovák standnál egy egész paksaméta prospektust ölelget, hiszen már végigjárta az összes kiállítót. Mint mondja, nagyon szeretik Szlovákiát, gyakran utaznak oda.

– Van, hogy városnéző utat szervezünk, máskor adventi körutat, de szurdoktúrán is voltunk már. Egy útvonalra felfűzzük a városokat, a neten lefoglaljuk a szállásokat, és megyünk – sorolta.

Monok standjának pultján nemcsak prospektusokat találunk, hanem mindenféle finomságot. Megtudjuk, Nagy-Nádházi Réka remekművei ezek.

– Családi vállalkozásban készítjük a lekvárokat, szörpöket, szószokat és házi süteményeket. A süteményeket két miskolci kávézónak adom el. Az alapanyagokat is mi magunk termeljük, például a répatortához a répát, a süteményekhez a diót, a lekvárhoz a barackot – mondja Réka.

– Hegyi Erika –

kiallitas-19-aj



Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés