MKC: Háromról ötre szeretnének ugrani

Az MKC-nak is kellenének a pontok
Az MKC-nak is kellenének a pontok - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – A sereghajtó vendége lesz vasárnap este a mezőkövesdiek élvonalbeli férfi kézilabdacsapata.

Az NB I-es bajnokság 11. fordulója keretében vasárnap 18 órától a monori városi sportcsarnokban játsszák a Vecsési SE – Mezőkövesdi KC mérkőzést. A két gárda táblázaton elfoglalt helye arról árulkodik, hogy a pont nélküli hazaiak csak NB I/B-s szinten vannak, a vendégek pedig azt akarják bebizonyítani, hogy helyük van a legjobbak között.

Előre tekintenek

– Nehéz egy olyan mérkőzés után felállni, mint a legutóbbi, vagyis a Komló ellen itthon vívott csatánk – kezdte Buday Dániel, a piros-fehérek szakmai munkájának első számú felelőse. – Pár napig magunk alatt voltunk az egygólos vereség miatt már csak azért is, mert közel álltunk a pontszerzéshez, vagy a még nagyobb bravúrhoz, azaz a győzelemhez. Viszont a kézilabdában sincs feltételes mód, így kár arról meditálni, hogy ha nem vagyunk figyelmetlenek, ha átsegít minket a sorsdöntő pillanatokon a rutin, vagy a végjátékban nem bátortalankodunk. A felsoroltakhoz hozzáteszem, hogy szerencsénk sem volt, ezek együttesen vezettek a kudarchoz. A fiúknak azt hangsúlyoztam, hogy a múlton azonban ne rágódjanak, előre kell tekinteniük, mert ha valami fontos, akkor a vasárnapi meccsünk tényleg az.

Üzenni akarnak

A tréner ezt követően arról beszélt, hogy a vecsésiek pont nélküliek, de otthon játszanak, már nincs veszíteni valójuk, tulajdonképpen az utolsó szalmaszálba akarnak belekapaszkodni.

– Ebben az esetben, vagyis ha nyernek, jelezhetik az alsóháznak, hogy még van keresni valójuk – folytatta a vezetőedző. – Mi szintén üzenni akarunk: azt, hogy tapadunk az előttünk állókra, a tapadás pedig a két pont begyűjtését jelenti. Ebben az esetben lesz esélyünk arra, hogy a későbbiekben feljebb ugorjunk a tabellán. A vecsésiek olyan játékosokkal rendelkeznek, akik már sokat meccseltek a legjobbak között, és ez a tétel ránk is igaz. Mi az Orosházán tartott Magyar Kupa-találkozónkon azzal tettük le a névjegyünket, hogy idegenben nyertünk, most ugyanerre vágyunk. Hatvan percen keresztül feszesen, éberen és nagy fegyelemmel kell kézilabdáznunk, nem szabad gyermeteg hibákat vétenünk. Szerencsére ezekből egyre kevesebbet követünk el, viszont a Komló ezt a néhányat is könyörtelenül kihasználta. Az alapokat kérem a játékosoktól: szilárd védekezést, beleértve a jó kapusteljesítményeket, lendületes akciókat és megfelelő helyzetkihasználást.

Az átigazolási front hetek óta visszatérő téma a kövesdieknél. Buday Dániel ezúttal is hangsúlyozta, hogy tovább keresgélnek, olyan rutinos emberre próbálnak szert tenni, aki egyedi megoldásaival, góljaival, vagyis a tudásával hathatós segítséget nyújthat számukra a hátralévő fordulókban, de még mindig nem találtak ilyen kategóriájú és számukra megfizethető sportolót.

ÉM-KT


A bajnokság állása

1. Szeged 11 11 – – 399–282 22
2. Tatabánya 11 8 1 2 294–258 17
3. Veszprém 10 8 – 2 339–235 16
4. Csurgó 10 7 2 1 274–248 16
5. Ferencváros 9 6 – 3 237–211 12
6. Balatonfüred 10 6 – 4 262–254 12
7. Gyöngyös 11 5 1 5 292–306 11
8. Komló 10 5 1 4 265–288 11
9. Eger 11 3 2 6 292–331 8
10. Dabas 11 2 2 7 273–293 6
11. Budakalász 11 2 2 7 272–308 6
12. Cegléd 11 3 – 8 273–318 6
13. Mezőkövesd 10 1 1 8 231–282 3
14. Vecsés 10 – – 10 214–303 0


Kovács B. 4 gólt dobott
Mezőkövesd - Hétgólos hátrányból fordított a Mezőkövesd, de végül kikapott. Kiegyenlítetten kezdődött a Mezőkövesd és a Komló találkozója, az első percekben Sztankovics és Kovács B. góljaival a hazai csapat vezetett, majd fordítani tudtak a vendégek, a kövesdiek pedig három ziccert és egy büntető...

Kovács Bence (a labdával) egy gólt dobott
Mezőkövesd - Szerda este vendégként játszott Magyar Kupa-találkozót a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata. Az NB I-es matyóvárosiak a legjobb tizennégy (a Szeged és a Veszprém csatlakozása után már tizenhat) közé jutásért az NB I/B-s Orosházi FKSE-Linamar otthonában küzdöttek. Mivel a sorozat h...



Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés