MKC: Az első idegenbeli siker

Akt.:
Kovács P.: 8 gól
Kovács P.: 8 gól - © Fotó: TB
Mezőkövesd – A Vecsést eltolta magától és hatpontosok felé indult meg az MKC kézilabdacsapata.

A férfi kézilabda NB I 11. fordulójában, vasárnap este a Vecsési SE-hez látogatott a Mezőkövesdi KC gárdája. A tét mindkét csapat számára jelentős volt.

Az első félidőben

A kieső helyen álló csapatok csatája hazai góllal indult, ám Spekhardt találata után Krivokapic és Kovács P. góljaival fordítottak a vendégek (1-2). Innentől kezdve az volt egy ideig a meccs forgatókönyve, hogy kövesdi gól után hazai találat született, vagyis hol az MKC állt jobban eggyel, hol döntetlen volt az állás. Érdekes módon ez az első kiállítás, Stankovicnak a 10. percben történt kiküldése után sem változtatott, emberhátrányból Kovács P. alakította 5-6-ra az eredményt, majd amikor a 13. minutában előbb Horváth L., majd Krivokapic is kipúpozta a hálót, a Vecsés időt kért.

A pauza után összeszedettebben játszott a Vecsés, egy gólra jöttek fel (8-9), de Kovács P. igyekezett fékezni a hazaiak lendületét, a 23. percben a negyedik gólját érte el, és ekkor vendég szempontból minden szépnek tűnt (9-12). De aztán jött egy kisebb hullámvölgy az MKC játékában, és a kimaradt helyzeteket gólokkal büntette Marczinkó. 11-12 után Simányi egyenlített, majd Jóga következett, gyors egymásutánban két találattal. Ez meglódította a kövesdieket, Stankovic gólja után – Dávid M. kiállítását követően – Kovács P. hetesével lett közte négy a szünetre (12-16).

Fordulás után

A második játékrészben is a hazai csapat szerezte az első gólt, majd 14-17 után Radosavljevic kezdett beindulni, előbb hétméteresből talált be, majd két akció végén volt eredményes, és utóbbi találatával döntetlenre alakította a mérkőzést a 38. percben (18-18). Vagyis kezdődhetett minden elölről. A kiélezett küzdelemben Stankovic emberfórból vette vissza a vezetést, majd Jóga megint jókor jött, Kovács P. pedig három egységnyire tette vissza a különbséget (18-21).

Haszilló duplázása után Kovács P. villant újra, majd Martins két góljával tisztes előnyre tett szert az MKC (20-24). Az 50. percben Kovács P. második büntetőjét is értékesítette, nyolcra növelve ezzel a saját termését (22-25), majd Menyhárt is egymás után kétszer talált be, és ezzel az 52. minutában elkoptathatatlan távolságra kerültek a vendégek (22-27). Ezt követően nyitott játékkal próbálta a lehetetlenhez közelit, az egyenlítést elérni a Vecsés, de az MKC ekkor már határozott volt, és nem engedte ki a kezéből a győzelemért járó pontokat.

ÉM-BCS


Jegyzőkönyv: Vecsési SE vs. Mezőkövesdi KC 25-30 (12-16)

Monor, 220 néző. V.: Bíró Á., Kiss O.

Vecsési SE: Vitáris – Takó (4), Marczinkó (5), Nagy A., Spekhardt (1), Lendvay (3), Antal L. Csere: Kránitz (kapus), Simányi (3), Benmiloud (1), Radosavljevic (3/1), Haszilló (4), Vízler (1), Antal M. (-). Vezetőedző: Damir Stojanovic.

Mezőkövesdi KC: Pásztor – Menyhárt (3), Kovács B. (1), Krivokapic (4), Jóga (3), Stankovic (4), Kovács P. (8/2). Csere: Rodic (1), Horváth L. (3), Martins (3) Dávid M. (-), Jancsó (-), Szabó D. (-). Vezetőedző: Buday Dániel.

Kiállítások: 8 perc, ill. 8 perc.

Hétméteresek: 2/1, ill. 2/2.

Damir Stojanovic: – Gratulálok a győzelemhez a Mezőkövesd csapatának. A kapusuk briliánsan védett, sajnos, mi nem azt csináltuk a meccsen, amit gyakoroltunk az edzéseken, sem védekezésben, sem támadásban. Huszonegy rontott lövésünk volt, ennek java részét megfogta az ellenfél kapusa.

Buday Dániel: – Nehéz mérkőzés volt, azt kaptam amit vártam. Veszélyesen játszott az utóbbi időben sokat fejlődött vecsési csapat, akik az utolsó szalmaszálba igyekeztek belekapaszkodni, ezért is tartottam tőlük. Férfias küzdelem volt, a kritikus pillanatokban jobb megoldásokat választottunk. Voltak szép dolgaink, és jó egyéni teljesítmények. Igaz, hogy sokszor elléphettünk volna, de többször visszaengedtük az ellenfelet a meccsbe.


Kovács B. 4 gólt dobott
Mezőkövesd - Hétgólos hátrányból fordított a Mezőkövesd, de végül kikapott. Kiegyenlítetten kezdődött a Mezőkövesd és a Komló találkozója, az első percekben Sztankovics és Kovács B. góljaival a hazai csapat vezetett, majd fordítani tudtak a vendégek, a kövesdiek pedig három ziccert és egy büntető...

Kovács Bence (a labdával) egy gólt dobott
Mezőkövesd - Szerda este vendégként játszott Magyar Kupa-találkozót a Mezőkövesdi KC férfi kézilabdacsapata. Az NB I-es matyóvárosiak a legjobb tizennégy (a Szeged és a Veszprém csatlakozása után már tizenhat) közé jutásért az NB I/B-s Orosházi FKSE-Linamar otthonában küzdöttek. Mivel a sorozat h...



Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés