Megújulnak az újhelyi otthon toronysüvegei

Már látszik a felújítás eredménye
Már látszik a felújítás eredménye - © Fotó: BSZA
Sátoraljaújhely – Évtizedes probléma oldódik meg a beruházással.

Tízmillió forintos támogatásból megújulnak a sátoraljaújhelyi Szent Anna Szeretetotthon toronysüvegei. Egy máriapócsi központú görögkatolikus szerzetesi közösség, vagyis a Nagy Szent Bazil Rendi Nővérek fenntartása alatt működő intézmény régóta küzdött azzal a problémával, hogy az egykori Dókus-kastélyból kialakított otthon jellegzetes tornyai beáztak.

Freiné Stumpf Henrietta, az intézmény vezetője lapunknak elmondta, az épület a megalapításakor, vagyis a kilencvenes évek közepén esett át jelentős felújításon, ám akkor a süvegeket nem sikerült megfelelően leszigetelni. Emiatt azok nem álltak ellen kellőképpen a csapadéknak. Bár mindig végeztek kisebb-nagyobb felújításokat az épületen, erre nem jutott elég pénz. 2017-ben az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő kiírt egy olyan támogatási lehetőséget, amivel az intézmény élni tudott. Sikeres pályázatuk eredményeképpen tízmillió forintot nyertek, amiből végre elkezdődhetett a munka. Ez most is tart, jelenleg a dísz­műbádogos dolgozik, de az eredmény részben már most is látszik. Reményeik szerint a napokban befejeződhet a felújítás – közölte az intézményvezető. Hozzátette: vannak további terveik is. Most azon dolgoznak, hogy az első emeleti nyílászárókat kicserélhessék, valamint a fürdőszobák egy részét akadálymentesíthessék. A Szent Anna Szeretetotthonban 54 idős embert ápolnak és gondoznak.

ÉM-BSZA


Az ünnepélyes átadáson
Ragály - Ablakokat és padlózatot cseréltek az iskolában, de néhány új eszköz beszerzésére is lehetőség nyílt. Húszmillió forint felhasználásával fejlesztették a ragályi Balassi Bálint Általános Iskola tanulást segítő tereit. A Kazincbarcikai Tankerületi Központ által benyújtott felújítási szándék...

Miskolc - Huszonkét, a Miskolci Tankerületi Központ fenntartásában lévő oktatási intézmény infrastrukturális fejlesztése történt meg az elmúlt hónapokban uniós forrásból. A projektzáró ünnepséget tegnap tartották a Zrínyi Ilona Gimnáziumban, ahol elhangzott: a fejlesztések és felújítások 730 mill...



Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés