Lapokon, bélyegeken a karácsonyi evangélium Mezőkövesden

A bélyegek is a karácsonyi ünnephez kapcsolódnak
A bélyegek is a karácsonyi ünnephez kapcsolódnak - © Fotók: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Benke György elárulta, gyerekkora óta gyűjti a bélyegeket és a képeslapokat is.

Dr. Benke György nyugalmazott teológiai tanár üdvözlőlap és bélyeggyűjteményéből nyílt kiállítás Mezőkövesden a Matyó Múzeumban. A megnyitón zenével és énekkel közreműködött dr. Benke Györgyné Király Ildikó, Benke Boglárka és Benke Ádám.

Külön csoportosította

A kiállítást dr. Török László, a Jézus Szíve templom plébánosa nyitotta meg, kifejtette, hogy manapság már nagyon korán várjuk a karácsonyi ünnepet, felgyorsult a világ. Beszélt arról, hogy a négy evangélium hogyan jeleníti meg az akkori eseményeket. Elmondta, Lukács és Máté az, aki megpróbálta visszaidézni a történéseket.

file735tf3isbqsvkchyb2n_650

Dr. Benke György is elmondta, hogy az utóbbi két evangélista ír Jézus születéséről részletesen. Képeslapjaiból az eseménysorozat hat epizódjáról állított össze tablókat. Külön-külön csoportosította a Mária és József betlehemi utazásáról szóló jeleneteket, Jézus születését, az angyalok pásztoroknál való megjelenését, a pásztorok látogatását Jézusnál, a napkeleti bölcseket, illetve a Szent Család menekülését Egyiptomba. Több ezer bélyege közül is elhozott jó párat, amelyek a karácsonyi ünnephez kapcsolódnak, ezeket nagyítóval is meg lehet tekinteni. A mai ünneppel kapcsolatban megjegyezte, ilyenkor a kis Jézust köszöntik, mintha nem nőtt volna föl. Pedig tanított, csodát tett, meghalt, feltámadt és úrrá lett, megváltója lett a világnak, azoknak is, akik nincsenek itt. A békétlen, gyűlölködő világban az ő áldására volna szükség.

Sokat tanult belőlük

Benke György elárulta, gyerekkora óta gyűjti a bélyegeket és a képeslapokat is – számosat kapott családtagjaitól, de cseréltek, vásároltak is –, sokat tanult belőlük. Számára ma már kikapcsolódást és pihenést jelentenek az ezekkel kapcsolatos foglalatosságok, de ma is szerez belőlük ismereteket. A kiállításra 70-80 képeslapot, valamint kétszáz bélyeget hozott el, külföldit és magyar vegyesen. Mint mondta, mindegyikhez kapcsolódik egy-egy történet, s a válogatásnál döbbent rá, a küldők többsége már nem él.

file735tf3pa3vb16ev6a0j_650

Megemlítette, a legrégebbi karácsonyi bélyegei egy sor tagjai 1943-ból. Azután évtizedekig nem adtak ki karácsonyi bélyeget, mivel az ünnep Jézusról szólt. Azonban már az 1980-as évek végén jelent meg karácsonyi motívum, a Magyar Posta pedig 1990 óta minden évben ad ki ünnepi bélyeget. Ezek témája nem feltétlenül evangéliumi történet, idén például hóember szerepel rajta.

A kiállítás december 23-ig látható, s a hónap végéig nyitva tart Pető Anna mézeskalácsos kiállítása is.

TB



Mezőkövesd.
BOON.HU






hirdetés