Helyi közélet

2012.12.10. 09:44

Kettős tragédia Mályinál: Rendőrségi hírek Borsodból

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2012. december 9-én is több esetben történt rendőri intézkedés.

Miskolc - A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság illetékességi területén 2012. december 9-én is több esetben történt rendőri intézkedés.

Megyénk útjain az elmúlt nap kettős tragédiával végződő közlekedési baleset történt Mályinál, illetve három anyagi káros ütközés jutott a rendőrség tudomására.

Kettős tragédia Mályinál

Egy személygépkocsi vezetője éjfél előtt néhány perccel Miskolcról tartott Mályi felé, amikor a sofőr későn észlelte a település előtti forgalomlassító szigetet. A jármű bal oldali kerekei súrlódásszerűen érintették az alkalmatosságot, aminek következtében az autó kisodródott. A kocsi a vízelvezető árokba csúszott, majd egy betonfalnak ütközött. A baleset következtében az egyik utas olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen az életét veszítette. A sofőrt súlyos, életveszélyes sérülésekkel szállították kórházba, az életét azonban már nem sikerült megmenteni. Az autó másik utasa nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett. Az elsődleges vizsgálatok alapján a sofőr nem a látási- és útviszonyoknak megfelelően választotta meg járműve sebességét. A baleset körülményeit a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja.

Figyelem!

A megyei rendőr-főkapitányság felhívja a közúti forgalomban résztvevők figyelmét, hogy a télies, fagyos idő beköszöntével a megváltozott időjárási-, látási- és útviszonyoknak megfelelően, fokozott körültekintéssel vezessék gépjárműveiket!

A síkos utakon való fékezés teljes összpontosítást kíván és ráadásul a fékút hosszabb is a megszokottnál. Amennyiben a kocsiban nincs blokkolásgátló (ABS), úgy a kerekek gyorsan leblokkolnak, a jármű kormányozhatatlanná válhat és könnyen kicsúszhat. Ilyenkor lábunkat vegyük le a fékről, hozzuk egyenesbe az autót, és csak akkor fékezzünk, amikor a jármű már újra a kívánt irányban áll!

Szabálysértési őrizetbe vételek

A megye rendőri szervei az elmúlt huszonnégy órában tizenhat főt vettek szabálysértési őrizetbe.

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei egy bolti szarkát, az encsi rendőrök hat, az edelényiek kettő, míg a kazincbarcikaiak három fatolvajt fogtak el, illetve két garázdával szemben hoztak személyi szabadságot korlátozó kényszerintézkedést.

A Miskolci Rendőrkapitányság továbbá egy lányt, illetve férfi társát vette garázdaság miatt őrizetbe. A páros többed magával sétált éjszaka tizenegy óra környékén Miskolcon a Lehel utcában az úttesten, annak ellenére, hogy a gyalogos közlekedés a járdán biztosított volt. A rendőri intézkedés során a két fiatal obszcén szavakkal illette a járőröket, illetve fenyegetőzésüket tetézték azzal, hogy nem akarták magukat igazolni.

- B-A-Z. MRFK Kommunikációs Iroda -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában