Mezőkövesd Zsóry FC: Pontot ért a zárt védekezés Debrecenben

Akt.:
Mezőkövesd Zsóry FC: Pontot ért a zárt védekezés Debrecenben
Debrecen, Mezőkövesd – Debrecenben szerepelt szombaton a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapata.

A fordulót megelőző három találkozóján 9 pontot szerzett a dél-borsodi együttes, miközben 5-0-s gólkülönbséget mutatott fel, így bátran, pontszerzésre esélyesként utazhatott el a hajdúsági csatára. A Debrecen az utóbbi másfél évtizedben volt már jobb passzban, helyzetben, és ahhoz, hogy a dobogós reményeik megmaradjanak, mindenképpen nyerniük kellett (volna) az újonc ellen. A vendégek mestere megerősített és magasított hátsó alakzattal indult neki ennek az ütközetnek, hiszen három belső védőt, Szelest, Hudákot és Devecserit is bevetette Pintér Attila a Nagyerdei Stadionban.

DI_dvsc_mezokovesd-19

Visszaálltak

A 3. percben vendégfejest (amely nem volt erős) hárított Danilovic, aztán Völgyi tornáztatta meg Tujvelt messziről. Kevéssel ezután Diallo a leshatáron „mocorgott”, csak kevés hiányzott ahhoz, hogy ne állítsa meg őt a partjelző és a játékvezető. A Debrecen is jött, K. Mészáros az ötös környékén beletette a lábát Jovanovic labdájába, de már nem tudta jól irányítani a játékszert. Élénk volt a mérkőzés első része, a 12. percben Strestik szöglete után Devecseri belsőzött 12 méterről a DVSC kapujára, ott kellett lennie Danilovicnak. Amikor tisztán, hátulról építkezhetett a Debrecen, akkor visszaállt térfelére a Kövesd, nagyon fontos volt, hogy a piros-fehéreknek ne legyen területük a támadásaik során. A Loki gurigázott jobbára, de a labdás embert azonnal zavarni próbálták a látogatók, így nagyobb esélyük volt arra, hogy hibázásra késztessék Szakályékat. Ugyanezt tette a házigazda is, miközben Kink próbálkozása után a labda egy méterrel elszállt a hajdúságiak ketrece felett. Az iram nem volt nagy, a DVSC nem tudta felpörgetni a meccset, a Mezőkövesd pedig inkább kivárt, nem sietett és bízott az (vélhetően) adódó lehetőségeiben. Hudákék figyeltek a középcsatár Vittekre, a másik oldal Diallora igyekezett ügyelni, a 29. percben Szakály löketét hárította Tujvel, maradt a gól nélküli állás. Labdabirtoklásban sokkal jobban állt a hazai gárda, ám ezzel sokra nem mentek, mert a kövesdi tizenhatos környékén vagy azon belül nem tudtak zavart okozni. A 41. percben egy ütközést követően Diallot kellett levinni hordágyon, a mali támadó azonban kevéssel később visszatért a gyepre. Az első félidő hosszabbításában két lehetősége is volt a Debrecennek, ezekből sem tudtak gólt elérni, így az addigiakról azt lehetett elmondani, hogy bejött a mezőkövesdiek eltervezett taktikája.

DI_dvsc_mezokovesd-18

Lendületes megindulások

A látogatók szakvezetője egyet módosított a második félidő kezdetén, Molnár G. érkezett a kispadról, bemelegítést követően a pályára. A 48. percben Holman kísérletezett szabadrúgásból, de nem tette próbára Tujvelt, aki biztosan fogta a labdát. A mérkőzés forgatókönyve ugyanaz maradt a folytatásra is, mint ami az első félidőben volt: a DVSC irányított, a borsodiak határozottan védekeztek, s a gyors ellenakciókban bíztak. Pintér Attila szélső középpályását, Pauljevicet is harcba hívta, ami nem volt rossz gondolat, hiszen az idő múlásával a Debrecennek egyre inkább kockáztatnia kellett – ami magában hordozta a kontrázás lehetőségét. Nyomott a piros-fehér alakulat, egy óra ekkor már elment a meccsből. A 62. percben meglódulhattak Vágiék, csak éppen Diallo lesen tartózkodott a 16-oson belül, amikor hozzá került a labda. Cserélt a debreceni tréner is, aki a védőt, Mészáros N.-t hozta le, akinek a helyére Filip lépett vissza. Egyszer-kétszer megint akadt lendületes megindulása a Kövesdnek, a DVSC portugál vezetőedzője még egy csatárt, Castilliont is bevetett, amire azonnal lépett Pintér Attila. Strestik éppen ezután szenvedett vállsérülést, úgy nézett ki, hogy a vendégek 9 mezőnyjátékossal fejezik be a találkozót, de Strestik ápolást követően vissza tudott térni. A hátralévő időben sem változott semmi, a hajdúságiak erőlködtek, a kövesdiek elfojtották a kísérleteket, s a 98 perces (az első és a második félidő végén is 4-4 perc ráadás volt) csata végén örülhettek az egy pontnak, amit szervezett védekezésüknek köszönhettek.

– Molnár István –


Jegyzőkönyv

Debreceni VSC – Mezőkövesd Zsóry FC
0-0

Debrecen, 2385 néző. V.: Iványi (Ring, Buzás).

Debreceni VSC: Danilovic (0) – Jovanovic (5), Brkovic (6), Mészáros N. (5), Völgyi (5) – Filip (6), Sekulic (5) – K. Mészáros (5), Holman (5), Szakály (5) – Vittek (5). Vezetőedző: Leonel Pontes da Encarnacao.

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel (7) – Vági (6), Szeles (6), Hudák (7), Devecseri (7), Gohér (6) – Mevoungou (5), Bacelic-Grgic (5) – Strestik (5), Kink (5) – Diallo (5). Vezetőedző: Pintér Attila.

Csere: Bacelic-Grgic helyett Molnár G. (5) a 46., Kink helyett Pauljevic (5) az 52., Mészáros N. helyett dr. Horváth (5) a 68., Jovanovic helyett Castillion (-) a 79., Mevoungou helyett Egerszegi (-) a 82., Völgyi helyett Bobko (-) a 87. percben.

Sárga lap: Gohér az 54. percben.

Leonel Pontes da Encarnacao: – Természetesen nem vagyok elégedett az eredménnyel, ez a döntetlen egy vereséggel ér fel. A csapat küzdött, harcolt, voltak helyzeteink is, de nem tudtunk gólt szerezni, márpedig enélkül nehéz nyerni. Az egyetlen pozitívuma ennek a meccsnek, hogy nem kaptunk gólt. Megtettek a játékosok mindent, voltak távoli lövéseink, beadások, ma tényleg csupán egy dolog hiányzott a futballunkból: a gól.

Pintér Attila: – Tudtuk, hogy jó csapat a Debrecen, tudtuk, hogy mire számíthatunk tőlük. Próbáltunk területet nyerni az első félidőben, de ekkor egy kicsit keveset futottunk, bár volt egy-két lehetőségünk. A csapatot dicséret illeti, mert egy ilyen kerettel rendelkező Debrecen otthonában pontot tudtunk szerezni, amivel elégedett vagyok. Ha a végén picit pontosabbak vagyunk, akár a győzelmet is meg tudtuk volna szerezni. Örülök, hogy ismét nem kaptunk gólt és hogy a második félidőben már többet, bátrabban passzoltunk és futottunk. Voltak hibák a védekezésben is, de a csapat mindig jól korrigált.

DI_dvsc_mezokovesd-15


OTP Bank Liga, 15. forduló:

Swietelsky-Haladás – MTK Budapest 1-1
Debreceni VSC-Mezőkövesd Zsóry FC 0-0
Videoton FC-Gyirmót 4-0
Ferencváros-Paksi FC 1-2
Budapest Honvéd-Diósgyőri VTK 2-0
Újpest FC-Vasas 2-2

A tabella:

1. Vasas 15 9 3 3 24-13 30 pont
2. Videoton FC 15 8 3 4 34-16 27
3. Ferencváros 15 7 4 4 29-22 25
4. Budapest Honvéd 15 7 3 5 24-15 24
5. Swietelsky-Haladás 15 6 4 5 18-18 22
6. Mezőkövesd Zsóry FC 15 5 5 5 16-19 20
7. Debreceni VSC 15 5 4 6 19-21 19
8. Újpest FC 15 4 7 4 24-23 19
9. MTK Budapest 15 4 5 6 9-16 17
10. Paksi FC 15 3 7 5 14-20 16
11. Gyirmót FC 15 3 4 8 7-22 13
12. Diósgyőri VTK 15 3 3 9 19-32 12

A 16. forduló programja (november 19.):

  • Gyirmót FC-Újpest FC 15.30
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Videoton FC 15.30
  • MTK Budapest-Debreceni VSC 15.30
  • Paksi FC-Budapest Honvéd 15.30
  • Diósgyőri VTK-Swietelsky Haladás 15.30
  • Vasas-Ferencváros 18.00








hirdet�s