Mezőkövesd Zsóry FC – Más a bajnokság és más a kupa: győzni mennek Szolnokra

Jó pozícióból indulnak a visszavágónak a kövesdiek
Jó pozícióból indulnak a visszavágónak a kövesdiek - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Szerdán délután Magyar Kupa-­visszavágó meccset vív a matyóvárosiak NB I-es csapata.

A Szolnoki MÁV FC – Mezőkövesd Zsóry FC találkozót 17 órakor kezdik, az összesített nyertes pedig bekerül a legjobb négy közé. A vendégek kellemes helyzetben vannak, hiszen az odavágón 3-1-re verték NB II-es ellenfelüket, így a papírforma a továbbjutásukat ígéri.

Nem akarjuk kihagyni ezt a történelmi pillanatot, esélyt. Sivic Tomislav.

Párhuzamot vont

– Minden meccs más, ebből indulunk ki – fogalmazott Sivic Tomislav, a borsodiak vezetőedzője. – Ennek jegyében nem szabad összemosni az élvonalbeli bajnokságot a Magyar Kupával. Ebből eredően a magunk mögött hagyott fellépéseinkből sem lehet következtetéseket levonni, ugyanis sokan hajlamosak erre. Az tény, hogy a Szolnok elleni első mérkőzésen rengeteg helyzetet dolgoztunk ki, és akár hét-nyolc gólos előnyt is gyűjthettünk volna, majd elmentünk Sopronba, ahol az NB I-es 90 percen kikaptunk a szombathelyiektől. Utóbbiról annyit, hogy a 11-esig partiban voltunk…

A szakvezetőtől megkérdeztük, hogy visszanézte-e már a jelenetet, mire így felelt:

– Természetesen, hiszen magam is kíváncsi voltam arra, hogy mi történt, hogy jól láttam-e azt, amiről a találkozó után nyilatkoztam. Nos, sokszor megtekintettem a jelenetet és arra jutottam, hogy az eset nem ért büntetőt, a Haladás labdarúgója szépen feldobta magát. Úgy, mint ahogy csatárunk, Veselinovic a Szolnok elleni, Mezőkövesden rendezett első felvonáson, és sárga lapot kapott a produkciójáért. Sajnos már mindegy, rosszulesett nekünk a soproni ítélet, melynek egyenes következménye lett a később bekapott két gól, hiszen 2-1 után kinyíltunk, az egyenlítésért küzdöttünk.

Jólesne…

A Szolnoki MÁV FC-vel szemben helyi labdarúgó-történelmet írhat a Mezőkövesd Zsóry FC, amely a Magyar Kupában még soha nem jutott el a legjobb négyig.

– Nem fogjuk levédeni a 3-1-et – folytatta Sivic Tomis­lav, majd így folytatta: – Győzni megyünk ellenfelünkhöz és erre abszolút esélyünk van, ha másért nem, akkor az első meccsen látottak alapján. Nem akarjuk kihagyni ezt a bizonyos történelmi pillanatot, vagy inkább esélyt. A fiúknak úgy fogalmaztam, hogy a lelkünknek nagyon jót tenne a legjobb négy közé jutás, és elárulom, hogy a feltételes módot csak kötelező óvatosságból használtam. Nálunk ugyanis a játékban óriási különbség mutatkozott a javunkra, ennek jegyében pedig nem állunk be védekezni, gólt, sőt inkább gólokat akarunk szerezni, hogy minél előbb eldöntsük a továbbjutás kérdését.

A kövesdi kerettagok közül ezúttal sokan nem állnak trénerük rendelkezésére. A várható összeállításról Sivic Tomislav ezt mondta:

– Az egészen bizonyos, hogy változtatni fogok, nem tudom a legutóbb mérkőzésen felvonultakat a gyepre küldeni. Az köztudott, hogy Suleket megműtötték, a Sopronban megsérült Farkas D. könyöke három hétig gipszben lesz, ezért gyakorlatilag véget ért a szezonja. Tóth B. rúgást kapott, Bacelic-Grgic szintén a maródiak listáján van, míg Hudák, Czuczi, Sós B. és Orosz M. sincs teljesen rendben, őket valamilyen vírus támadta meg. Szólnom kell még Hegedűs D.-ről, aki lassan visszatérhet, viszont három hónapig nem edzett, így nem tudjuk, hogy fizikailag mire lesz képes. A felsoroltak miatt kezdőcsapatunkat a meccs napján, azaz szerdán, esetleg csak a kezdés előtt jelölöm ki. Bárkik kapnak bizalmat, elvárom tőlük, hogy oldják meg a kötelező házi feladatot, harcolják ki a továbbjutást.

ÉM-KT



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s