Mezőkövesd Zsóry FC: Leinformálták Kranjcarnál

Akt.:
Strestik (középen) biztos pont a Kövesd csapatában
Strestik (középen) biztos pont a Kövesd csapatában - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Szerdán is igazolt játékost a Kövesd, de most senki sincs a „kalapban”.

Lassan befejeződik a nyári átigazolási szezon, így az NB I-es klubok (is) még próbálnak az utolsó pillanatokban játékosokat igazolni, amennyiben az indokolt, vagy éppen próbálnak túladni az olyan futballistákon, akikkel nem elégedettek, nem férnek bele az edző elképzeléseibe, vagy nem tudnak számukra megfelelő számú játékpercet biztosítani. A Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapatánál komoly változások történtek ezalatt az időszak alatt, hiszen a tavalyi keretből több mint egy csapatra való labdarúgó távozott, és ugyanennyi érkezett.

A dél-borsodiak az utóbbi napokban sem tétlenkedtek, hiszen a szlovákiai Peter Sulek a lengyel GKS Katowicéhez távozott, de a klub bejelentett két új igazolást is. Egyikük a 25 éves horvát védekező középpályás, Frano Mlinar, aki a Dinamo Zagreb csapatában nevelkedett, legutóbbi klubja pedig a svájci másodosztályú FC Will volt.

Még bizonyos posztokra szerettem volna játékosokat, mindkét, a héten bejelentett labdarúgót figyeltük.Radványi Miklós

A legfrissebb jövevény, Murai Márk neve nem cseng túl ismerősen a honi élvonalat böngészők számára. A Ferencvárosban nevelkedett, támadósorban és a középpályán is bevethető 1996-os születésű labdarúgó már 17 évesen, 2014 tavaszán bemutatkozhatott a magyar NB I-ben a Kaposvár színeiben, és 12 élvonalbeli bajnoki mérkőzésig jutott. Murai Márk még a Zalaegerszeg és a Dunaújváros játékosaként szerepelt Magyarországon, majd a német 5. ligás TSG Sprockhövel érintésével került Mezőkövesdre.

Az újakról

A heti érkezőkről Radványi Miklós, a kövesdiek vezetőedzője az alábbiakat nyilatkozta:

– Még bizonyos posztokra szerettem volna játékosokat, mindkét, a héten bejelentett labdarúgót figyeltük – kezdte a szakvezető. – Természetesen ha képbe kerül egy játékos, akkor egy edző próbál róla minél több információt beszerezni, ez így történt Mlinar esetében is. Egyrészt láttam képi anyagokat, másrészt korábban dolgoztam együtt horvát edzőkkel, például Zlatko Kranjcarral, akit felhívtam. Ő azt mondta, Mlinar tehetséges futballista, igaz, most szüksége van a munkára, de szerintem a válogatott szünet után olyan formában lesz, hogy számíthatok, számíthatunk rá. Murai Márkot beajánlották, hogy nézzem meg, ő már 3-4 hete itt van velünk. Jó felépítésű srác, sokat és becsületesen dolgozik, a jövő reménysége lehet, ami persze nem jelenti azt, hogy játszani fog. Ha megérdemli majd, ott lesz a csapatban.

Ön szerint hányadik helyen végez a Mezőkövesd Zsóry FC a 2017/2018-as szezonban?

View Results

Loading ... Loading ...

A szakember arra a kérdésre, várható-e még igazolás Kövesden, az alábbiakat mondta:

– Maximum olyan, aki azonnal bevethető, de jelenleg konkrét név nincs a tarsolyban­­­.

Egy ilyen mérvű játékosmozgásnak mindig megvan a maga veszélye, nem tart attól, hogy menet közben kell mindezt végeznie, ráadásul úgy, hogy eredményes is legyen a csapata? – vetettük fel Radványi Miklósnak.

– Annak idején voltam ilyen helyzetben Dunaszerdahelyen, tehát nem új a szituáció számomra – fogalmazott a tréner. – Nem olyan könnyű, mint az, amikor nincs egyáltalán mozgás, amikor, teszem azt, két éve egyben van egy keret, vagyis tény, hogy másképpen kell dolgozni. Kellenek az érzékek, sok döntés, de igazából munka, közösen. Van erre egy szép magyar mondás, amely így hangzik: „Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell…”

– ÉM-MI –


A Mezőkövesd Zsóry FC keretéről

Újak (16 fő): Jakub Brasen (szlovákiai, Dunaszerdahelyi AC), Róbert Pillar (szlovákiai, FK Senica), Novák Csanád (Vasas, legutóbb Gyirmót FC Győr kölcsönben), Paul Keita (szenegáli, AOK Kerkyra), Lázár Pál (csapat nélkül), Vadnai Dániel (MTK Budapest), Köböl Máté (szlovákiai, STC Salgótarján, próbajáték után), Szalai Attila (Rapid Wien), Martin Krnác (szlovákiai, Slovan Bratislava), Cseri Tamás (Kisvárda MG), Csirmaz István (Szolnoki MÁV FC, kölcsönből vissza), Fröhlich Roland (Ceglédi VSE, kölcsönből vissza), Koszta Márk (Budapest Honvéd), Tomás Majtan (szlovákiai, Racing Roma), Frano Mlinar (horvát, FC Will), Murai Márk (TSG Sprockhövel).

Maradtak (11 fő): Dombó Dávid, Hudák Dávid, Szeles Tamás, Gohér Gergő, Farkas Dániel (szerbiai, magyar), Marek Strestik (cseh, magyar), Lazar Veselinovic (szerb), Baracskai Roland, Tomás Tujvel (szlovákiai), Fótyik Dominik, Tóth Bence.

Távozott (14+5): Molnár Gábor (Puskás AFC), Stipe Bacelic-Grgic (horvát, Puskás AFC, kölcsönből vissza), Branko Pauljevic (szerb, magyar, Puskás AFC, kölcsönből vissza, onnan Újpest FC), Sós Bence (Debreceni VSC, kölcsönből vissza), Vági András (Paksi FC, kölcsönből vissza), Ulysse Diallo (mali-i, Puskás AFC, lejárt a szerződése), Tarmo Kink (észt, lejárt a szerződése, Levadia Tallinn), Orosz Márk (lejárt a szerződése, Soroksári SC), Egerszegi Tamás (lejárt a szerződése, Miedz Legnica), Balogh Béla (szabadon igazolható, MTK Budapest), Marko Dinjar (horvát, magyar, szabadon igazolható, Szeged 2011), Czuczi Márton (szabadon igazolható, Pénzügyőr SE), Rácz Ferenc (ETO FC Győr, kölcsönből vissza, szabadon igazolható, Balmaz KGY), Rybansky László (Békéscsaba 1912 Előre, meghosszabbított kölcsönadás), Vasas Gergő (Nyírbátori FC, meghosszabbított kölcsönadás), Engel Alex (Kazincbarcikai SC, meghosszabbított kölcsönadás), Heffler Norbert (Balmazújváros KGY kölcsönből vissza, szabadon igazolható, Kisvárda MG), Hegedűs Dávid (szabadon igazolható, Kazincbarcikai SC), Peter Sulek (szlovákiai, GKS Katowice).








hirdet�s