Mezőkövesd Zsóry FC: Labdával csak szerdától

Akt.:
Gohér (sárgában, 6) két szezon után búcsúzik Mezőkövesdről
Gohér (sárgában, 6) két szezon után búcsúzik Mezőkövesdről - © Fotó: HBN-Archívum
Mezőkövesd – Hétfőn reggel a klubházban találkoztak először a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es játékosai.

A kéthetes előnyári szabadság után ­visszatérő futballisták először azt láthatták, hogy a sárga-kékek teljes vezérkara (Tállai András klubelnök, Bocsi Anna és Hagyacki József ügyvezető igazgatók, Tóth László szakmai igazgató, Kuttor Attila vezetőedző, Siroki Krisztián technikai vezető) jelen van. Egymást érték a megbeszélések, közben alakították a soron következő hetek menetrendjét, és szót váltottak a leendő edzőmérkőzéseikről is. A játékosok jöttek és mentek, volt aki civilben sétált, vagy a fotelben ülve várta az egyeztetést.

Mínusz öt

– Van mit csinálni – sóhajtott Hagyacki József, majd így folytatta: – Biztosítanunk kell a zavartalan felkészülést, aztán ilyenkor az ügyvezetés gondja-baja a fiúkkal kapcsolatos ügyintézés is. A szerződésbontások és -kötések, a kölcsönjátékosokkal kapcsolatos tárgyalások, a program összeállítása, majd véglegesítése több órás, vagy inkább napos munkát ad nekünk. A lejáró kontraktussal rendelkezők estében a megújítások várnak ránk, aztán akikről már biztosan tudjuk, hogy nem nálunk folytatják pályafutásukat, azokat a fiúkat felmentettük a foglalkozások látogatása alól.

Miközben a keret egyik fele Egerben vett részt orvosi és fizikai szűrésen, addig többen a stadion emeletén lévő kondi­teremben munkálkodtak.

– Bognár, Fótyik, Gohér, Misák, Onana és Tarczy távozott, de az elmenők és az érkezők oldalán is lesz még mozgás – ismételte a „leckét” Hagyacki József. – Az irányító középpályás az egyik legfontosabb poszt egy csapatnál, így Bognár utódának kiválasztására különleges gondot fordítunk. Elvünk változatlan: azt szeretnénk, ha minél előbb végleges lenne a keretünk, hogy szakmai stábunk legalább a felkészülési meccsekre már az ­összes játékost kézhez kaphassa.

Június 30-án

– Tavasszal kialakult az együttes gerince, amelyet sikerült együtt tartanunk – dőlt hátra elégedetten a tárgyalóban Kuttor Attila vezetőedző, aki sikeres pro licences vizsgát tett és már csak diplomájának átvételére vár. – Alapozásunk most áll össze, a részletekről picit korai beszélni, akárcsak a tesztmeccsekről és leendő ellenfeleinkről. Még azt sem tudjuk, hogy pontosan mikor kezdődik az NB I őszi idénye, az MLSZ ugyanis a hírek szerint hajlik arra, hogy a nyitányt egy-két héttel kitolja. Egy biztos, éspedig az, hogy először június 30-án mutatkozunk be, egy később kijelölendő edzőpartnerrel szemben.

Kuttor Attilának ez lesz az első olyan NB I-es szezonja, amikor tevékenyen részt vehet keretének kialakításában, érvényre juttathatja szakmai elképzeléseit.

– Igyekszünk minél hamarabb zárni, de tisztában vagyunk az esetleges nehézségekkel, továbbá az sem mellékes, hogy az átigazolási időszak augusztus 31-ig tart. Keményen fogunk dolgozni, igyekszünk majd csapatszinten továbbfejlődni.

Azt a hétfő reggeli érkezésünkkor is nyomban érzékeltük, hogy a Mezőkövesd Zsóry FC legérzékenyebb pontját Koszta Márk képezi. A támadót konkrétumok említése nélkül a teljes honi sportsajtó „lebegteti”, ezt pedig ingerülten fogadják a fürdővárosiaknál. Kuttor Attila viszont ezekkel a szavakkal zárta le az ügyét:

– Még három esztendős szerződés köti hozzánk.

A kövesdiek első labdás edzése szerdán lesz, a Zsóry-fürdő kempingjében lévő edzőpályát veszik igénybe.

Kolodzey Tamás


A Mezőkövesd Zsóry FC keretéről

Jöttek: Vajda Sándor (támadó középpályás, Balmaz Kamilla Gyógyfürdő), Nagy Richárd (támadó középpályás, Vác FC), Egyed Balázs (kapus, Putnok FC), Szappanos Péter (kapus, Zalaegerszegi TE FC), Tony Kanalos (román, középpályás, Kazincbarcikai SC, próbajátékon).

Maradtak: Dombó Dávid, Lázár Pál, Hudák Dávid, Pillár Róbert, Vadnai Dániel, Szalai Attila, Farkas Dániel, Matija Katanec, Varjas Zoltán, Tóth Bence, Szeles Tamás, Oláh Bálint, Frano Mlinar, Iszlai Bence, Cseri Tamás, Baracskai Roland, Koszta Márk, Földi Botond, Varjas László, Stefan Drazic, Novák Csanád.

Távoztak: Bognár István (MTK Budapest), Gohér Gergő (?), Tarczy Pál (?), Fabrice Onana (?), Fótyik Dominik (?), Patrik Misák (?).


Koszta iránt élénk érdeklődés mutatkozik
Mezőkövesd - Fizikai felmérővel hétfőn kezdődik a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatának felkészülése. Rendhagyó módon látnak munkához a fürdővárosiak játékosai. Kerettagjaik egy része Egerben futópados „vizsgán” vesz részt, a „maradékot” pedig a kövesdi stadion konditermében tesztelik. ...

Fotó: ÉM-Archívum
Mezőkövesd - A borsodiak benn­maradtak, így a régióhoz ezer szállal kötődő szakember a klubnál marad. Interjú: Kuttor Attilával, a Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzőjével. A Mezőkövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgócsapatának vezetőedzője – mivel még nem volt pro licences dipl...