Helyi közélet

2015.10.27. 18:47

A térfigyelők lesz a téma szerdán a Bűnmegelőzési Szabadegyetemen

Miskolc - Újabb kurzussal indult el Miskolcon a Bűnmegelőzési Szabadegyetem.

Miskolc - Újabb kurzussal indult el Miskolcon a Bűnmegelőzési Szabadegyetem.A Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központja, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Bűnmegelőzési Alapítvány közös szervezésében Bűnmegelőzési Szabadegyetemi előadássorozat indult 2015. október 14-én „Bűnmegelőzés a XXI. században - a modern technika és az ember” címmel.

Elsőként a drogról

A négy alkalomból álló előadássorozatot többek között Dr. Horváth Zita a Miskolci Egyetem általános rektor-helyettese, valamint Kovács Béla rendőr ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese nyitotta meg.

A kurzus nyitónapi tárgyköre a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának „Miskolc” termében a drogfogyasztás szakmai és humán vonatkozásaival foglalkozott. „A drogellenes küzdelem technikai oldala – szerhasználat a szakértő szemével” című előadást Csesztregi Tamás igazságügyi vegyész szakértő, a Bűnügyi Szakértői és Kutató Intézet munkatársa, míg „A droghasználat humán oldala a volt szerfogyasztó szemével” címet viselő beszámolót Zsebeházi Ferenc a Támaszpont Egyesület munkatársa tartotta.

Mobil ellenőrző eszközök

A következő előadás szerdán 16 órakor lesz a Miskolci Egyetem Felnőttképzési Regionális Központjának Miskolc-termében. A előadássorozat, második epizódjának címe: Térfigyelés és a bűnmegelőzés kapcsolata, melyen a résztvevők két előadást hallgathatnak meg a téma szakértőinek tolmácsolásában. A térfigyelő rendszerek alkalmazásának nemzetközi helyzetéről, a hazai alkalmazás lehetőségeiről, stratégiájáról és technikájáról dr. Fehér András mérnök-közgazdász, magánbiztonsági szakértő, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész- és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar, Alkalmazott Biometria Intézet intézetigazgatója beszél.

Ezt követően Óberling József rendőr ezredes, az Országos Rendőr-főkapitányság Rendészeti Főigazgatóság Közlekedésrendészeti Főosztály vezetője tart előadást a baleset-megelőzés technikai hátteréről, az új hordozható és fixen telepített ellenőrző eszközök alkalmazási tapasztalatairól.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában