Mezőkövesd Zsóry FC: A pálya nem a felhőkből esett le

Akt.:
A mezőkövesdi stadionavatón
A mezőkövesdi stadionavatón - © Fotó: Vajda János
Mezőkövesd – A most felavatott stadion hiányzó részéhez tavaly nyáron kezdtek hozzá.

A vasárnap délutáni ünnepségen több százan vettek részt.


Négyszáz millióba került

A ,,foghíj” késő őszre eltűnt, majd a tavaszi idény elejétől már innen szurkolhattak a nézők. A hiánypótlás – a Nemzeti Stadionfejlesztési Programnak köszönhetően – több, mint négyszáz millió forintba került, a stadion teljes befogadóképessége pedig ötezerre növekedett.

– Amikor készen lettek a kivitelezők, kabalából nem akartunk avatóünnepséget tartani – mondta Bocsi Anna, a Mezőkövesd Zsóry FC Kft. ügyvezető igazgatója. – Ennek most jött el az ideje: a ceremóniára meghívtuk a város lakóit, sőt a régióban élőket is, jöjjenek el, örüljenek ennek a csodálatos sporttelepnek.

…amelyet egyébként a nézők először március 12-én vették birtokukba, ekkor rendezték a Mezőkövesd Zsóry FC – Soproni VSE találkozót.


Északon az egyetlen

Az avatóünnepségen több százan vettek részt, köztük volt Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter.

– Pár évvel ezelőtt nem gondoltuk volna, hogy ilyen csodálatos létesítményünk lesz – mondta dr. Fekete Zoltán polgármester, majd hozzátette: – A komplexum Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád megye egyetlen eddig elkészült stadionja. A pálya nem a felhőkből esett le, sokat dolgoztunk és tettünk érte.

Tállai András államtitkár, a térség országgyűlési képviselője is beszélt. Visszaidézte az építkezés állomásait, szólt a kormány stadionépítési programjáról, majd meghatottan így szólt:

– Nem mindennap avatunk stadiont. Most is sokan vannak, este pedig telt ház lesz. Szép és emlékezetes pillanatok tanúi vagyunk és lehetünk.

– ÉM-KT –


Lépésről-lépésre

2008: csinosították a székházat, nyílászárókat cseréltek, külső-belső felújítást végeztek.
2009: hatszáz személyes fedett lelátót építettek.
2013: a főtribün kivételével elkészült a lelátó és bővült a klub székháza, továbbá helyükre kerültek a világító berendezések.
2014: talajmunkálatokat végeztek: vízelvezetőt, öntöző- és fűtőrendszert építettek, nyugati irányba tolták el a gyepszőnyeget.
2015: hozzákezdtek a főlelátó építéséhez.