Mezőkövesd vs. Haladás – Mindenre figyelni akarnak

Mezőkövesd vs. Haladás – Mindenre figyelni akarnak
Mezőkövesd – Nagyon fontos otthoni mérkőzés vár szombaton délután a fürdővárosiak labdarúgócsapatára.

Az élvonalbeli labdarúgó bajnokság 22. fordulója keretében a Mezőkövesd Zsóry FC szombaton 17 órától a Swietelsky Haladás gárdáját látja vendégül. A már hat forduló óta veretlen sárga-kékek, sikerük esetén teljesen nyílttá tehetik az alsóházi küzdelmet: a kiesés, bennmaradás kérdésében legalább négy csapat érintett és köztük van a pillanatnyilag még sereghajtó borsodi alakulat is.

Túlértékelés? Nem…

– Természetesen abban bízunk, hogy a múltheti, Újpesten aratott sikerünk további lökést fog adni csapatunknak – közölte Tóth László, a kövesdiek megbízott vezetőedzője, majd hozzátette: – Viszont ismét hangsúlyozom, hogy a küzdelemsorozaton sem a győzelmeket, sem a vereségeket nem szabad túlértékelni és ugyanez vonatkozik a döntetlenekre is. Ennek jegyében ugyanolyan akaraterővel és szorgalommal kell felkészülni a soron következő csatára, mintha az előző mérkőzésen „semmi” nem történt volna. Hallom és halljuk, hogy – akárcsak a Puskás Akadémia FC ellen – ismét 6 pontos összecsapás vár ránk. Akár elhiszik nekem, akár nem, de mi ezzel a magasröptű megállapítással nem foglalkozunk. A filozófiánk az, hogy szigorúan saját magunkkal törődünk és mindig a legjobbunkat akarjuk nyújtani.

Itt és ezen a ponton megszakítottuk a szakvezetőt, akinek elmondtuk: szavaiból az cseng ki, hogy a szombathelyiekkel sem törődnek, mire Tóth László pontosított:

– Aktuális ellenfeleinkből természetesen felkészülünk, régen rossz lenne, ha nem így cselekednénk. Amit soroltam, az az esélylatolgatásra vonatkozott. A magyar fociban ez nagy divat, megy az osztásszorzás, Mezőkövesden azonban nem a matematikáról szól a labdarúgás. A szakmai kérdéseket sem kerülöm ki: az összes mutatóban fejlődni akarunk, azt tervezzük – és heti edzésmunkánkat is erre hegyeztük ki –, hogy saját erényeinket még jobban csillogtassuk. A lila-fehérek ellen egy hete egészen jól adtuk elő produkciónkat, de ez messze volt a csillagos égtől, most még jobb minőségű futballal kell kirukkolnunk.


Ön szerint mi lesz a Mezőkövesd vs. Haladás mérkőzés végeredménye?

Eredmények megtekintése

Betöltés ... Betöltés ...

A jövő zenéje

A borsodiak a napokban zökkenőmentesen gyakoroltak és mivel keretük valamennyi tagja részt vett az edzéseken, remek hangulatban dolgoztak a játékosok.

– Nálunk most tényleg bőséges a választék – folytatta Tóth László. – Sorolhatnám a sablonokat, hogy remekül dolgoztunk, győzelmet várunk, de kizárólag az eredmény igazolhatja majd vissza az érzéseinket. Arra hegyeztük ki az erőgyűjtésünket, hogy a pályán minden taktikai apróságra megpróbáljunk figyelni. Még egy tesztmérkőzést is beiktattunk, a Tiszafüreddel találkoztunk annak érdekében, hogy csapatszerkezetünket tovább csiszoljuk és elvégezzük azt a finommunkát, amelyre gondoltunk.

A Puskás Akadémia FC elleni gólképtelenséget követően a Megyeri úton három góllal rukkoltak ki a „matyók” és a találatokból kettőt jegyzett a csereként beállt ballábas támadó, Koszta. A kérdés – ezek után kezdőként számítanak-e rá – önmagát adta, de Tóth László kibújt a satuból:

– Ez még a jövő zenéje, de szombaton délutánig egészen biztosan eldől.

A vendégeknél nincs sérült és eltiltott sem. Örvendetes, hogy a hosszú hetek óta maródi Gohér már teljesen felépült, így már leülhet a kispadra.

A várható kezdőcsapat

A Mezőkövesd Zsóry FC várható kezdőcsapata: Dombó – Farkas D., Hudák, Katanec, Vadnai – Iszlai, Mlinár – Koszta, Bognár I., Cseri – Drazic.

– Kolodzey Tamás –


OTP Bank Liga, 22. forduló

szombat:

  • Debreceni VSC-Újpest FC 14.30, v.: Iványi
  • Vasas FC-Budapest Honvéd, Szusza Ferenc Stadion 17.00, v.: Kassai
  • Paksi FC-Puskás Akadémia 17.00, v.: Karakó
  • Ferencváros-Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 17.00, v.: Bognár
  • Mezőkövesd Zsóry FC-Swietelsky Haladás 17.00, v.: Erdős
  • Videoton FC-Diósgyőri VTK, Felcsút 19.30, v.: Vad II.

A tabella:

1. Ferencvárosi TC 21 13 5 3 44-21 44 pont
2. Videoton FC 20 12 5 3 43-23 41
3. Debreceni VSC 21 9 5 7 34-25 32
4. Újpest FC 21 7 8 6 29-28 29
5. Diósgyőri VTK 21 8 4 9 35-33 28
6. Budapest Honvéd 20 8 4 8 33-35 28
7. Paksi FC 21 7 7 7 29-31 28
8. Puskás Akadémia 21 6 7 8 26-31 25
9. Swietelsky Haladás 21 7 2 12 22-34 23
10. Balmaz Kamilla Gyógyfürdő 21 5 8 8 26-28 23
11. Vasas FC 21 6 3 12 25-42 21
12. Mezőkövesd Zsóry FC 21 4 8 9 23-38 20

A Budapest Honvéd-Videoton FC mérkőzést elhalasztották.









hirdetés




hirdet�s