Mezőkövesd vs. DVSC – Siker: levegőhöz jutottak

Veselinovic lábát már elhagyta a labda
Veselinovic lábát már elhagyta a labda - © Fotó: Tóth Balázs
Mezőkövesd – Megnyerte hétközi mérkőzését a Mező­kövesd Zsóry FC NB I-es labdarúgó­csapata.

A bennmaradás-kiesés szempontjából ha nem is sorsdöntő, de nagyon fontos mérkőzés várt a két „szomszédvárra”. A hazaiak számára rosszul alakultak az elmúlt hetek, a csapat fordulóról fordulóra egyre hátrébb szorult a táblázaton, így győzniük kellett ahhoz, hogy újra levegőhöz jussanak. Összeállításuk, amint az várható volt, több meglepetéssel szolgált: Sivic Tomislav vezetőedző kihagyta a helyi ásznak számító Strestiket, továbbá Kinket és Vágit is, helyükre Dinjart, Pauljevicet és Sós B.-t tette, valamint „rehabilitálta” az NB I-es meccseken eddig gólképtelen Veselinovicot.

Szép akcióból

Két ígéretes kövesdi akcióval indult a mérkőzés, egyszer a hálóba is került a labda, de Vad II les címén nem adta meg. A 7. percben aztán góllá is érett a fölény, egy korszerű támadás végén a sokat kárhoztatott Veselinovic juttatta előnyhöz a sárga-kékeket, akik így megnyugodhattak. A túloldalon Szatmári Cs. került lövőhelyzetbe, de labdája olyan magasra szállt, hogy csak az elfogó vadászgépek tudták követni. Ezután is a debreceniek maradtak támadásban, és inkább a mezőkövesdi térfélen folyt a játék, Gohérék a kontrákra vadásztak. A nyílt sisakos küzdelem következtében a gyors labdarúgók éltek a pályán, volt is néhány vágta mindkét oldalon. A helyváltoztatás fegyverét is bevetették a csapatok, Sós B. például mindenhol feltűnt. Az első félidő derekán kialakult egy kis „összevissza” foci, egymást érték a rossz passzok. A 35. percben Holman egyenlíthetett volna, nagy igyekezetében azonban kirúgta a labdát a stadionból. A 41. percben Danilovic mentette meg együttesét az újabb góltól, Sós B. közeli lövését bravúrral ütötte ki, majd Hyunjun megsérült, hosszan ápolták, hordágyon vitték le, de aztán lábra állt és ezzel véget is ért az első „menet”.

Baracskai másodszor

A szünet után Sós B. majdnem nyarat csinált, lövés helyett azonban középre gurított és ez lett a veszte. Csipkedte magát a DVSC is, támadásait azonban a tanácstalanság uralta. Az „összedrótozott” Hyunjun 11 méterről fejelt Tujvel kezébe, a portásnak az volt a szerencsére, hogy a labda középre ment. Fölénybe került a vendégcsapat, Handzic ziccerből fejelt mellé, a másik oldalon viszont Egerszegi lapos lövését Dani­lovic másodszorra tisztázta. A trénerek cserékkel igyekeztek frissíteni, és igazuk lett, élénkebbé vált a mérkőzés. Veselinovic megsérült, Strestik lépett a pótlására a gyepre, hogy a hajrában egy kis rendet teremtsen a borsodiak soraiban. A szélekről ívelgettek a fehérben lévő hajdúságiak, labdáikat azonban a védők sorra-rendre kifejelték. A második gól mindent eldöntött, ezt a két cserejátékos hozta össze, a szépítés már nem osztott és nem szorzott. A nagy akarással és helyenként jól futballozó matyóvárosiak megérdemelték a 3 pontot, így fellélegezhettek: öt nyeretlen mérkőzés után diadalmaskodtak ismét. Sokat tettek érte, ezáltal levegőhöz jutottak.

– Kolodzey Tamás –


Jegyzőkönyv

Mezőkövesd Zsóry FC – Debreceni VSC
2-1 (1-0)

Mezőkövesd, 1390 néző. V.: Vad II (Ring, Viszokai).

Mezőkövesd Zsóry FC: Tujvel (6) – Pauljevic (5), Hudák (6), Szeles (5), Dinjar (5) – Egerszegi (6), Gohér (6) – Molnár G. (6), Tóth B. (6), Sós B. (6) – Veselinovic (7). Vezetőedző: Sivic Tomislav.

Debreceni VSC: Danilovic (5) – Jovanovic (5), Szatmári Cs. (5), Mészáros N. (5), Ferenczi J. (5) – Sekulic (5), Filip (5), Tőzsér (6), Holman (6) – Feltscher (5), Hyunjun (5). Vezetőedző: Leonel Pontes.

Csere: Sekulic helyett Handzic (5) a 46., Dinjar helyett Bacelic-Grgic (5) az 54., Sós B. helyett Baracskai (-) a 63., Feltscher helyett Könyves (-) a 63., Veselinovic helyett Strestik (-) a 72., Jovanovic helyett Osváth (-) a 74. percben.

Sárga lap: Szeles a 20., Holman a 26., Hudák a 67., Hyunjun a 67. percben.

Gólszerző: Veselinovic (1-0) a 7., Baracskai (2-0) a 79., Molnár G. (2-1, öngól) a 83. percben.

Sivic Tomislav: – Nagyon fontos meccs volt. Mindenki már temetett minket, de még bőven van hátra. Sokan kemény szavakat használtak velünk szemben, ez nem esett jól. Kitűnően játszott a csapat, négy-öt ziccert is kidolgoztunk a gólokon kívül. A Debrecen is küzdött, de volt karakterünk, tartásunk, nagyon akartunk, és megérdemeltük a sikert. Nehéz helyzetben vagyunk, de megyünk tovább, várom a hasonló folytatást.

Leonel Pontes: – Gratulálok a Mezőkövesdnek a győzelemhez. Egy gólt ajándékoztunk a hazaiaknak, így pedig nehéz győzelmet elérni. Az első félidőben jobbak voltak a kövesdiek, a szünet után ugyan fölénybe kerültünk, de a második találat döntő volt. Elhivatottabbnak kell lenni az ilyen összecsapásokon. Akik a pályán vannak, tudniuk kell, hogy melyik klubért küzdenek.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s