Mezőkövesd: halad a fejlesztés

By Molnár Zsanett
Mezőkövesd – Elkészültek a parkolók és a játszótér kialakítása is jó ütemben zajlik a Kavicsos-tó partján Mezőkövesden.

Mezőkövesd Önkormányzatának nyertes városrehabilitációs pályázata keretében újul meg a Kavicsos-tó környéke, ahol egy szabadidőparkot alakítanak ki. A talaj- és közművesítési munkákat elvégzése után a Jézus Szíve templom melletti parkolót is megépítették, amelynek részleges műszaki átadása megtörtént. A kivitelező cég tartva magát az ütemtervhez az elmúlt hetekben már elkezdte a stégek cölöpölési munkálatait, valamint elkezdődött, s már a végéhez közeledik a Sportcsarnokkal szembeni, illetve a mentőállomás melletti üres területen is a parkolók kialakítása. A templom jobb oldalán pedig a játszótér kiépítésének munkálatai zajlanak.
A játszótér környéke is folyamatosan fejlődik, hiszen már kerítéssel körbezárták a játszótéri egységet. Most már az eséscsillapítók, a térburkolások, a szegélyvonalak lerakása, valamint a játékelemek kihelyezése történik az érintett területen. Elkezdték a Bacsó Béla és a Kavicsos-tó út sarkán helyet kapó aktív sportzóna, egy gördeszkapálya kiépítését is, ahol jelenleg az alapozási, betonozási munkákat végzik a szakemberek. A stég kialakítását sem hagyták abba, folyamatosan építik a felmenő szerkezetet. Mindezzel párhuzamosan zajlik a térburkolás és a területrendezés is. Előreláthatólag a kivitelező tartani tudja a szerződésben foglalt határidőt, így a beruházást legkésőbb június 30-án birtokba vehetik a városlakók.

– M. Zs. –

 








hirdet�s