Nyáron sem állt meg a munka Mezőcsáton

Az új Művelődési Központ
Az új Művelődési Központ - © Fotó: ÉM
Mezőcsát – Folyamatosan épül-szépül Mezőcsát, és korszerűsítik az intéményeket is.

Az idei nyár sem múlik el munka nélkül Mezőcsáton, hiszen a város szépítése, az épületek korszerűsítése és az építkezések folytatódnak. Többek között erről beszélt lapunkban Siposné Horváth Anita, a város polgármestere.

– Nyáron nem tudtunk olyan ütemben haladni, ahogy szerettük volna, hisz mindenkinek szüksége van pihenésre. Jelenleg a Szent István úton a református óvodától egészen az üzletsorig kezdődtek munkálatok: új padkát és burkolatot kap a járda, valamint a régi helyére egy dekoratív korlát kerül a járókelők biztonságának érdekében. Ezt a projektet a Kossuth utcán folytatjuk, itt is megújul a járdaszakasz a Művészetek Házától indulva Miskolc felé a DEÁK kereskedőház oldalában, pontosabban 550 méteren keresztül – ismerteti a város vezetője.

A turizmusért

Megtudtuk: az új utcanévtáblák kihelyezése is elkezdődött. Egyelőre a belvárosban és az üdülő­övezetben segítik a könnyebb tájékozódást az új táblák, a folytatásban pedig a közintézményeket fogják kitáblázni. Mindemellett felmérték az üdülő­övezetben lévő utakat, melyek gödreit egy-két héten belül zúzott kővel töltik fel, valamint a Dél-borsodi Leader Egyesület irodaházlépcsőjének rend betétele van soron. A busz­váró felmérése is megkezdődött, mert a költségvetésbe szeretnék beépíteni ezek korszerűsítését, kicserélését.

Önállósodik

– Az Élelmezési Központ önálló intézménnyé alakult, ahol a kollégáink elkezdik az új iroda kialakítását. Elbontották az új művelődési ház mögötti lakóingatlant, melyet tavaly vásároltunk meg az önkormányzat számára. Itt egy palánkkerítést húztunk fel, melyet egy zárható kerítésre cserélünk a Petőfi utcafronton még ebben az évben annak érdekében, hogy biztonságban tudhassuk az épületet – folytatja a fejlesztések bemutatását. – Most az új művelődési ház II. ütemének közbeszerzése következik, mely szűk három hónapot vesz igénybe, s ezt követően kezdődhetnek a munkálatok. A kültéri Fitness Park elkészült, a Tanuszodánál már megvolt a műszaki átadás, és várjuk a használatbavételi engedélyt. Bízom benne, hogy az iskola­kezdésig ez is megtörténik. A tavalyi közmeghallgatáson tájékoztattam a lakosságot, hogy a nádbrikettáló gépünk nem működik, most örömmel jelenthetem, hogy a cég új kollektívájának köszönhetően működőképes. Igaz, a következő közmunkaprogramokban még bővíteni kell az eszközállományt, hisz ez a rendszer több gépsorból áll, melyet szeretnénk megvenni.

Iskolakezdés

Siposné Horváth Anita azt is elmondta, hogy az iskolakezdés előtt elkezdték a felmérést a gyermekvédelmi kedvezményben részesülők körében, a szülők nyomtatványokat töltöttek ki az Erzsébet utalványok igényléshez. Ezeket hamarosan beküldik, abban bízva, hogy minél hamarabb hozzájutnak az utalványokhoz. Ezzel kapcsolatban a költségvetésnek azt a részét vizsgálja az önkormányzat, hogy tudják-e biztosítani azoknak a gyerekeknek is az egyszeri iskolakezdési támogatást, akik nem részesülnek gyermekvédelmi kedvezményben. A polgármester reményét fejezte ki, hogy a település költségvetése lehetővé teszi ezt.

A településvezető kitért az energetikai fejlesztésekre, melyek az óvodákban, a városgondnokságon és a régi közösségi ház épületén valósul meg. Valamint szót ejtett a bölcsőde építéséről és az önkormányzat belső átalakításáról.

ÉM



Mezőcsát.
BOON.HU






hirdetés