Lesz megyei fürdő idén a legjobbak között?

Akt.:
Lesz megyei fürdő idén a legjobbak között?
Miskolc – Péntek éjfélig még szavazhatunk a kedvenc strandunkra.

Negyedik alkalommal hirdették meg idén az „Év fürdője” versenyt. Az internetes szavazásban péntek éjfélig közel kétszáz fürdő három kategóriában, három hónapon át verseng a látogatók voksaikért.

A három kategória kialakítására azért volt szükség, mert a magyarországi fürdők igen eltérő adottságokkal rendelkeznek. A legnagyobb és legismertebb, valamint nagyvárosokban található fürdők „Az Év Fürdője 2018” kategóriában, a regionálisan ismert fürdők „Az Év Feltörekvő Fürdője 2018” míg a kis településeken található kisebb fürdők „A Helyiek Kedvenc Fürdője 2018” kategóriákban indulnak.

Bár a fürdők egymással versenyeznek, a szavazás célja mégis az, hogy a magyar fürdőkre irányítsa a figyelmet, hiszen a fürdőbe járás amellett, hogy nagyszerű kikapcsolódás, a testünkre és az idegrendszerünkre is kiváló hatást gyakorol, valamint a betegségek megelőzésében és a sportolás utáni regenerációban is nagyon hasznos.

Tíz megyei fürdő verseng

Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből összesen tíz strandra lehet szavazni az alábbiak szerint: Az Év fürdője 2018 címért a Miskolctapolcai Barlangfürdő és a Zsóry Gyógy- és Strandfürdő; az Év feltörekvő fürdője 2018 címért a Bogácsi Gyógy- és Strandfürdő, a Végardó fürdő, a Selyemréti Strandfürdő, és a Tiszaújvárosi Gyógy- és termálfürdő; a Helyiek kedvenc fürdője elismerésért pedig a Miskolctapolcai Strand, a Mezőcsáti termálfürdő, az Ózd Városi Strand valamint a Szerencsi Fürdő és Wellnessház indult. Szavazni augusztus 31-én éjfélig lehet a www.azevfurdoje.hu címen.

ÉM-TÁ


collage-ohne-titel
A tervezők a vízicsúszdák hatalmas sikere miatt egyre félelmetesebb csúszdákat terveznek és ezek közül néhány már annyira félelmetes, hogy az ember kétszer meggondolja azt, hogy lecsússzon e rajtuk... Nos, ezeken már senki sem fog lecsúszni, mert egytől egyig be lettek tiltva. Forrás: youtube...

Forrás: YouTube
Marshall Miller és barátai ötvözték a vízicsúszdázást a bázisugrással, vagyis felállítottak egy csúszdát egy rettentően mély szakadék szélére. Forrás: YouTube/GoPro [related-post post_id="3571893"] [related-post post_id="3450305"]

A világ legjobb vízicsúszdái
Van extrém magas, szupergyors, villogó, duplahurkos, ugratós és 356 méter hosszú is. Van, aki a magasakra esküszik, mások szerint gyors legyen, megint mások szerint viszont csak semmi adrenalin. Összegyűjtöttük a legjobb vízicsúszdákat a világ minden pontjáról. The Royal Flush – Waco, Texas, Egyesü...



Mezőcsát.
BOON.HU






hirdetés