„Mezőcsát mindig újjáéledt”

„Mezőcsát mindig újjáéledt”
Mezőcsát – Születésnapi ünnepséget rendeztek, a város születésnapját.

Vidám szürettel, majd szüreti felvonulással, tánccal, zenével, kiállítással, bemutatókkal, sütik és gerslis ételek versenyével ünnepelte Mezőcsát a település várossá nyilvánításának 26. évfordulóját szombaton.

mezocsati-varosi-unnep23-st

Amit az elődök létrehoztak

A városnapi ünnepséget Tállai András, a térség ország­gyűlési képviselője – államtitkár, miniszterhelyettes – nyitotta meg.

Mint fogalmazott: ilyenkor a település saját magát ünnepli. Azt, amit az elődök létrehoztak, és azt, amit sikerült megőrizni, fejleszteni, továbbvinni. Hangsúlyozta: ebben nagy szerepe van a város mindenkori vezetésének.

– Mezőcsátot mezővárosként tartják számon, de kevesen tudják, hogy a település híres volt kézműves iparáról is. Itt készítették például az első Miska-kancsókat. Ha visszatekintünk a múltba, azt látjuk, hogy volt, amikor a város elnéptelenedett, volt, hogy leégett, de mindig újjáéledt. Mezőcsát ma a térség legdinamikusabban fejlődő települése – jelentette ki Tállai András.

mezocsati-varosi-unnep15-st

Fejlődnek

Siposné Horváth Anita, Mezőcsát polgármestere hozzátette: nagy büszkeség számára, hogy kormányzati támogatással sikerül az Édes-kúriát felújítani és házasságkötő teremmé alakítani. Polgármesteri ciklusának legnagyobb eredménye az épülő művelődési ház lesz, ami 400 milliós beruházást jelent.

Szintén a város fejlődését jelzi, hogy épül a tanuszoda, ami a tervek szerint novemberben­­­ már fogadja a térség gyermekeit. Elkészült a temetőben a ravatalozó, és hamarosan az urna­­­­házat is átadják, a temetői utakat pedig felújítják. Tervben van egy árucsarnok építése is – sorolta a polgármester.

ÉM-HE








hirdet�s