Járvány

2020.04.14. 13:20

Visszaesés várható a labdarúgók fizetésében a járvány hatására

Muszbek Mihály sportközgazdász szerint a világ labdarúgásában az elkövetkezendő öt év távlatában 20-50 százalékos, a hazai futballban azonban ennél kisebb fizetéscsökkenés várható a koronavírus-járvány okozta leállás miatt.

Forrás: Shutterstock

A korábbi ligaigazgató emlékeztetett arra, hogy a labdarúgó NB I 12 csapatát működtető sportvállalkozás 2018-as összbevétele 31,5 milliárd forint volt. Úgy látja, ennek közel egynegyede lehet a liga összes halmozott vesztesége abban az esetben, ha a nyolc hátralévő fordulót, valamint a Ferencváros két további elmaradt mérkőzését – a Debrecen és az Újpest ellen – nem játsszák le.

„A válság legnagyobb vesztesei azok a játékosok lesznek, akiknek június végén jár le a szerződésük, mert nekik egy olyan, nagyon mély recessziós időszakban kell új klubot keresniük, amikor az átigazolási díjak és a fizetések átmenetileg biztosan, de lehet, hogy tartósan legalább 30 százalékkal kevesebbet érnek majd” – jelentette ki Muszbek, aki szerint

a régi fizetések az érvényes szerződésű labdarúgóknál sem tarthatók, ezért a játékosoknak meg kell egyezniük az őket alkalmazó klubokkal a csökkentés mértékéről.

Hozzátette: a világ futballjában 20-50 százalékos recesszióra számít a következő öt évben.

Muszbek Mihály sportközgazdász
Fotó: Földi Imre / MTI

„Itthon ennél kisebb, körülbelül 15 százalékos lehet a visszaesés, mert a magyar labdarúgásban a közpénz jelenléte miatt sokkal alacsonyabb az üzleti alapú kiesésből származó egyesületi veszteség” – mondta Muszbek, aki kiemelte: ez nem azt jelenti, hogy a magyar játékosok fel fognak zárkózni a nemzetközi szinthez, hanem hogy a világ labdarúgásának legfejlettebb részén más a bevételi szerkezet, mint idehaza.

Muszbek Mihály azt várja, hogy

mivel a szurkolók ki lesznek éhezve a futballra, ezért az NB I újraindulását követő első két fordulóban 20 százalékkal megemelkedhet a nézőszám

– számításai szerint a 2018/19-es idényben 3281 volt az átlag -,

de tartós növekedés csak akkor várható, ha a színvonal is emelkedni fog.

A Testnevelési Egyetemen is oktató sportszakember nem tart attól, hogy hamarosan több labdarúgóklubot működtető sportvállalkozás is csődbe kerül.

„Nem szeretném megsérteni az e tárgyban nyilatkozatókat, de elképzelhetőnek tartom, hogy a csődveszélyt emlegető sportvezetőknek, sportvállalati tulajdonosoknak egyébként is elegük van ebből a státuszból és ez csak egyfajta menekülés abból a helyzetből, amely egyébként is terhes a részükre. Lehet, hogy a klubot el szeretnék adni és a mostani helyzet egy arcot megőrző menekülést jelenthet a számukra” – fogalmazott Muszbek Mihály.

Forrás: MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!