MEXIKÓI-ÖBÖL: Leeresztették az olajkupolát

Leeresztették pénteken a tengerfenékre azt az szerkezetet, amely a BP brit olajcég reménye szerint meg fogja szüntetni a a Mexikói-öbölben terjedő olajszivárgást.

A vállalat közlése szerint minden a tervek szerint halad, és várhatóan szombatra teljesen a helyén lesz a majdnem száz tonnás “kupola”. Eddig 11,3 millió liter olaj ömlött a tengerbe az április 22-én, egy robbanás után elsüllyedt olajfuró-toronynál történt szivárgás miatt.


A háromemeletes ház nagyságú szerkezetet távirányítású tengeralattjárók segítségével irányították a szivárgó olajkút fölé. A munkásoknak még várniuk kell, hogy a kupola biztosan álljon a helyén, mielőtt megkezdhetik összekötését a felszínen várakozó tankerekkel. A BP tervei szerint hétfőn kezdhetik meg a szivárgó olaj hajókba pumpálását.

A BP közlése szerint eddig minden a tervek szerint halad. Ugyanakkor arra figyelmeztettek, hogy ezzel a megoldással még nem próbálkoztak ilyen mélységben. 120 méter mélyen ez a technika kitűnően működik, de 1500 méter mélyen már jelentősen változik a nyomás és a hőmérséklet – közölte a BP szóvivője.

Közben amerikai tisztságviselők lezártak a látogatók elől egy vadvédelmi körzetet Louisiana állam pervidékén. A Brenton nemzeti vadvédelmi körzetet azért zárták le, hogy zavartalanul dolgozhassanak a terület védelmével küzdő emberek. Közben a hatóságok kiterjesztették a halászati tiltózónát, és már a Mexikó-öböl 4,5 százalékán tilos horgászni, május 17-éig.

A BP közben vegyi anyagok segítségével próbálja eloszlatni az olajfoltot, és korlátokkal próbálja megakadályozni terjedését.

A Deepwater Horizon nevű olajfúró április 22-én süllyedt a Mexikói-öböl fenekére, két nappal azután, hogy egy nagy robbanás 11 munkást ölt meg a platformon. Az szombaton derült ki, hogy nyersolaj szivárog a tönkrement kútból. A szivárgó olaj mennyiségét napi ötezer hordóra becsülik.
– Független Hírügynökség –








hirdet�s