Meteor Lövész Klub: Célkeresztben az utánpótlás

Akt.:
Az ózdi lövész utánpótlás egyre sikeresebb
Az ózdi lövész utánpótlás egyre sikeresebb
Ózd – Ismét rengeteg tehetséggel rendelkezik az ózdi Meteor Lövész Klub.

Az ózdi Meteor Lövész Klub a megye egyik legsikeresebb utánpótlásbázisának számít. Így volt ez korábban, és elmondható ez most is. Az egyesület rendre kitermel olyan tehetségeket, akik a regionális és az országos versenyeken kiváló eredményeket érnek el. Pedig a Pintér László vezette klub nincs könnyű helyzetben: jelenleg csupán az Ady kollégium pincéjében kialakított fedett lőteremben gyakorolhatnak, hiszen a városi lőtérnek nincs működési engedélye. Ettől függetlenül a meteoros fiatalok szépen termelik az érmeket, de a felkészítő szerint a tartós sikerekhez a feltételrendszeren is javítani kellene.

A mostani működés kapcsán ki kell emelni a szülők segítségét. Pintér László

A múltból táplálkoznak

– Mindig voltak tehetségeink, most is nagyszerűen dolgoznak a fiatalok – szögezte le Pintér László, a Meteor Lövész Klub elnöke. – A régen ránk maradt, illetve a szülői segítséggel vásárolt fegyverekkel használjuk, némelyik már nagyon ütött-kopott, de arra jó, hogy a fiatalok megszeressék a lövészetet. Az anyagi lehetőségeink rendkívül behatároltak, önerőből járunk versenyekre, így próbálunk meg fennmaradni.

Pintér László az ózdi utánpótlásból külön kiemelte Horváth Fannit és Galicza Dórát, akik az edző szerint a jövő nagy reménységei lehetnek. A lányok mellett azonban a fiúk szépen haladnak előre, amit a versenyeken elért eredmények is hűen bizonyítanak.

– Természetesen nagyon fontos lenne, hogy visszakapjuk a lőterünket, és a városnak a felújítására is fordítani kellene. A létesítményünkre szükség lenne ahhoz, hogy a hétvégi viadalokra kellőképpen fel tudjunk készülni – folytatta Pintér László. – A kollégium alagsorában ugyan remek helyre leltünk, de a lőtér mégiscsak az igazi otthonunk. Bízom benne, hogy ezt a problémát belátható időn belül meg fogják oldani, ebben az esetben még több ózdi sikerről tudunk majd beszámolni. A mostani működés kapcsán ki kell emelni a szülők segítségét, hiszen időt és pénzt sem sajnálnak arra, hogy a gyerekekkel el tudjunk utazni a versenyekre. Így sem dúskálunk az anyagiakban, de e nélkül rendkívül beszűkülne a mozgásterünk.

ÉM-ME



További hírek a boon-sportoldal kategóriából

Sporthírek