Mestersége címere: fafaragó

Akt.:
Csépányi Viktor
Csépányi Viktor - © Fotó: Bujdos Tibor
Fónagyság – „Addig lesz fafaragás, ameddig fa lesz és ember a földön”.

A feleségem nagyapja fafaragó népművész volt és a nejemre hagyott két kazettát: egy tükröset és egy simát – árulta el Csépányi Viktor járdánházi fafaragó, akivel az ÉSZAKERDŐ Zrt. rendezvényén, Fónagyságon beszélgettünk. – Naponta elmentem ezen tárgyak mellett 10 évig, majd elhatároztam – mivel nagyon tetszett –, hogy valahogy én is hozzákezdek faragni. Lépésről lépésre, mindenféle tanulmányok nélkül, saját káromon tanultam meg faragni. Ennek már jó 35 esztendeje.

file6vev7oovejm14ifmz9p9

Csépányi Viktor szerint az ’50-es, ’60-as, de még a ’70-es években is értéke volt a kézzel készített fa tárgyaknak, ám a Távol-Keletről beáramló olcsó, és többnyire műanyag dömpingáru leértekelte az emberek nagy részénél.

Csak szárazból

– Persze az embereknek a pénze is kevesebb lett, ez pedig munkaigényes, s így ára van, hiszen időbe telik egy-egy tárgy elkészítése – magyarázta. – Mára viszont úgy érzem, hogy a népművészetnek ez az ága ismét kezd felértékelődni, mondhatni reneszánszát éli és bizony egyre több fiatal szeretne vele foglalkozni.

Ha valaki fafaragó szeretne lenni? Én Ózd melletti létemre Tállyán vagyok egyesülettag, járunk bemutatókra, éppen úgy, ahogy most is itt vagyunk. Nagyon szívesen bemutatjuk bárkinek a fafaragás alapjait: járunk könyvtárba és falunapokra is.

file6vev76rpgdl1996jssd

Csépányi Viktor javaslata: faragni csak szárazfából szabad, de abból is a gyümölcsfákat használják.

– Szilvafa, körtefa. Ezeknek a vad változatai. Az erdei fák közül a juhar és a jávor faragható – magyarázta és mutatott egy kisméretű tartót: – Ennek az élkészítése 5–6 napot vesz igénybe. Fel kell fűrészelni, gyalulni kell, leszabni, ragasztani. Majd mintát rajzolok rá, kifaragom, parafinolajjal lekezelem, mert az a fának az erezetét szépen előhívja, tartósítja. Igen, minden fafaragónak van stílusa, és vannak mintakincsei. A sajátjaimat használom, másolni nem szoktam, de ez nem is jellemző a fafaragókra.

A fafaragó úgy látja: „addig lesz fafaragás, ameddig fa lesz és ember a földön”.

ÉM-JLI



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s