Mesterházy Attila: az MSZP továbbra sem vesz részt az alkotmányozásban

Továbbra sem kíván részt venni az alkotmányozásban az MSZP – írja saját honlapján a párt elnöke. Mesterházy Attila szerint azért nem kell változtatni eddigi álláspontjukon, mert nincs változás a Fidesz alkotmányozási szándékaiban.

Ezt a folyamatot nem kívánják legitimálni, ahogy fogalmaz: “nem leszünk dísz Orbán Viktor alkotmányozó bocskaiján”. Mesterházy Attila azt is leszögezi: saját alkotmánykoncepciójukat viszont a legszélesebb közvélemény elé tárják megvitatásra.

Az MSZP elnöke arról is ír vasárnapi bejegyzésében, hogy a januári államháztartási adatok sokkal rosszabbak a vártnál. “Az egymillió munkahelyre felesküdött kormány tevékenységének hatására ismét növekedett a munkanélküliség” – fogalmaz.

Leálltak a közmunkaprogramok és az új adórendszer hatására sokan vannak, akik rosszabbul jártak. Mesterházy Attila szerint ez az adórendszer igazságtalan és értelmetlen, nem szolgálja a gazdaság növekedését, a munkahelyteremtést – tette hozzá.

– Független Hírügynökség-








hirdet�s