érthetetlen lépés

2019.11.05. 14:26

Nemzetbiztonsági kockázatot jelentő imámokat engedtek szabadon

A svéd parlament külügyi bizottságának összehívását követelik a Svéd Demokraták, hogy a kormány adjon magyarázatot arra, miért bocsátottak szabadon hat muszlim vallási vezetőt, akik radikális iszlamizmusra buzdították híveiket és pénzzel támogatták az Iszlám Állam terrorszervezetet.

A bevándorlásellenes Svéd Demokraták (SD) a svéd parlament Külügyi- és Igazságügyi Bizottságának keddi összehívását sürgetik, miután a kormány szabadon engedett hat imámot, akik fokozott állambiztonsági kockázatot jelentenek – írja cikkében a V4NA Hírügynökség. A hat szélsőséges iszlamista szabadon bocsátási dokumentumát Mikael Damberg svéd belügyminiszter írta alá.

„Magyarázatot várunk a kormánytól, hogy miért engedték szabadon ezeket az embereket, miért nem utasítják ki őket, és miféle fenyegetésnek vannak kitéve a hazájukban” – idézi Ludwig Asplingot, az SD képviselőjét a Nyheter Idag című svéd hírportál. Egy svéd regionális bíróság ugyanis idén tavasszal elítélte a hat közép-ázsiai származású, de régóta Svédországban élő muszlim férfit radikális nézetek terjesztése, valamint az Iszlám Állam terrorszervezet anyagi támogatása miatt, de az ügyükben hozott ítéletben szereplő kiutasítást a tárca nem hajtotta végre arra hivatkozva, hogy hazájukban üldöztetésnek lennének kitéve.

A Közép-Ázsiából még az 1990-es években Svédországba emigrált iszlamista prédikátorok közül az üzbég David Idrisson és Bakhtior Umarov, valamint a kirgiz Atabek Abdullajev elengedése különösen nagy felháborodást keltett. Őket ugyanis azzal vádolta a svéd bíróság, hogy robbanószerkezet készítésére alkalmas vegyi anyagokat, továbbá bajonetteket és rádiós fülhallgatókat szereztek be azzal a szándékkal, hogy „megöljenek vagy megsebesítsenek embereket”. A svéd állambiztonsági szolgálat, a Säpo jelezte: továbbra is fenntartják, hogy a hat férfi fokozott állambiztonsági kockázatot jelent.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában