Merkel értékelte a német-magyar kapcsolatokat

Németország sokat profitált abból, hogy Magyarország csatlakozott az Európai Unióhoz, pedig a 2004-s bővítés előtt még több német aggodalom is felmerült – mondta Angela Merkel a budapesti német nyelvű Andrássy Egyetemen tartott keddi előadásában. A német kancellár megemlítette: az erős és szoros kapcsolatokat jól jellemzi például, hogy több mint 400 testvérvárosi és 500 iskolai partnerkapcsolat van a két ország között.
A politikus jelentősnek nevezte a német és magyar gazdasági kapcsolatokat is, és elmondta: Gyurcsány Ferenc miniszterelnökkel folytatott délelőtti találkozójának egyik legfontosabb témája volt, hogyan lehetne ezt a növekvő területet még jobban erősíteni.

A kulturális kapcsolatokról szólva Angela Merkel kiemelte, hogy 2010-ben Pécs és Essen egyszerre lesz Európa kulturális fővárosa és azt is, hogy az előadás helyszíne, az Andrássy Egyetem az egyetlen német nyelvű felsőoktatási intézmény német nyelvterületen kívül. A német kancellár szintén szólt arról a két magyar íróról, akik jól ismertek Németországban is: Kondrád György, aki az első nem német származású elnöke volt a berlini Művészeti Akadémiának és Kertész Imre, aki amikor 2002-ben átvette a Nobel-díjat németül mondta el köszönő beszédét.

A múltról szólva Angela Merkel elmondta: Magyarország nélkül nem jöhetett volna létre a szabad, egységes Európa, és megemlített az 1956-os forradalmat valamint 1989-et amikor a magyarok “kiütötték az első falat” akkor, amikor átengedték a kelet-németeket a határon.

A német politikus köszönetet mondott azért a magyar támogatásért, amelyet az unió német elnöksége kapott és ígérte, hogy 2011-ben, amikor a magyarok veszik át a soros elnökséget hasonló támogatásra számíthatnak. A kancellár a német-magyar külpolitikai együttműködésre példaként megemlítette azt a néhány hete született megállapodást is, amely tisztviselőcseréről és közös képviseletek megalakításáról szól. Ez utóbbi alapján 15 olyan külképviseletet hoznak létre, amelyben a két ország egymást képviseli, ilyen például a már működő kabuli kirendeltség.

Angela Merkel elmondta: Magyarország predesztinálva van arra, hogy átadja tapasztalatait azokról a régiókról, amelyeket az unió országainál, így Németországnál is jobban ismer. Így fontos szerepe van a nyugat-balkáni rendezésben is. A német kancellár elmondta: ez a kérdés fontos pont volt az ellenzék vezetőjével, Orbán Viktorral folytatott megbeszélésének.

A globalizáció időszakában már egyre nehezebb az egyes országoknak egyedül képviselni saját érdekeiket, ezért is fontos az uniós országok összefogása – mondta a német politikus. Hozzátette: ezen kívül tudomásul kell venni, hogy míg a 20. század végén a világ minden negyedik polgára európai volt, a 21. század végére azonban már csak a 17 százaléka tartozik majd ide. Emiatt is fontos vigyázni a közösen megszerzett európai értékekre. A legfontosabb ezek közül a tolerancia – válaszolta Angela Merkel arra a kérdésre, hogy milyen szellemi erő lehet az, amelyik egy sikeres Európához vezethet.








hirdet�s