Mérgezett gyerekek – tankolt a helikopter

Még mindig válságos az állapota annak a féléves kisfiúnak, akit két és fél éves testvérével együtt súlyos mérgezés tüneteivel csütörtökön kora délután vittek a szegedi gyermekklinika intenzív osztályára. Mivel a Dél-Alföldön megszűnt a légimentés, a pécsi mentőhelikoptert risztották, de a gépnek útközben tankolni kellett Jakabszálláson, mert nem volt elég az üzemanyag. A mentő ide vitte a két gyereket, de Jakabszállásról a tankolás után csak a kisebb fiút vitte el a helikopter, a nagyobbat végül a mentő szállította Szegedre. A kerülő és a helikopter tankolása miatt az anya saját kocsijával hamarabb ért Kecelről Szegedre, mint a mentővel és a helikopterrel a két fiú.

A két és fél éves Pisti már túl van az életveszélyen, hol anyukáját szólongatja, hol meg a tévét szeretné bekapcsoltatni a szegedi gyermekklinika intenzív osztályán. Kistestvére, az öt hónapos Csongor életéért még küzdenek az orvosok. A súlyos mérgezés utáni 48 óra a legkritikusabb.

A két kisgyermek még csütörtök délelőtt játszott keceli házuk udvarán. A lakást éppen felújították, így az édesanya és a dédnagymama mindent szétpakoltak a takarítás miatt. A rég elfeledett, állatgyógyászatban használt parazitaölő mérget így találhatták a gyerekek.

A háziorvoshoz délelőtt tizenegykor ment az édesanya a két gyerekkel. Negyedóra múlva megérkezett a mentő Kiskunhalasról, és egy rohamkocsi is elindult Szegedről, de ezt visszafordították, mert a súlyos mérgezés miatt a pécsi mentőhelikopterre volt szükség. Így a pécsi gyermekklinika is felkészült a gyerekek fogadására.

Felkészültünk a fogadásukra, ezt közöltük a mentősökkel is. A délután folyamán kaptuk az információt, hogy a mentők mégis Szegedre szállították őket, valószínűleg azért, mert az a területileg illetékes, legmagasabb szintű ellátóhely – mondta a Független Hírügynökségnek Dr. Molnár Dénes, Pécsi Gyermekklinika igazgatója.

A mentőhelikopterben azonban nem volt annyi üzemanyag, hogy megjárja a Pécs-Kecel-Szeged-Pécs útvonalat, így tankolnia kellett Jakabszálláson, ami kerülő és időveszteség is. A mentő ide vitte a két kisgyermeket Kecelről, de a helikopter csak a súlyosabb, öt hónapos kisfiút vitte el, akit már a gépen újra kellett éleszteni. A nagyobb gyerek végül a mentővel jutott a szegedi klinikára. A kerülő és a helikopter tankolása miatt az anya saját kocsijával hamarabb ért Kecelről Szegedre, mint a mentővel és a helikopterrel a két fia.

A mérgezés miatt életveszélyt okozó testi sértés vétsége miatt egyelőre ismeretlen tettes ellen nyomoznak a rendőrök.








hirdetés




hirdet�s