Mento vízilabda Kupa a Miskolctapolcai Strandfürdőben

Akt.:
Mento vízilabda Kupa a Miskolctapolcai Strandfürdőben
Harmadik alkalommal kerül megrendezésre a miskolci sportélet egyik rangos eseménye a Mento Kupa. A négy nemzetet csapatait felvonultató U18-as vízilabda torna résztvevői ezúttal a PannErgy-MVLC és a Hornets Kosice klubcsapata, valamint Brazília és Kanada korosztályos válogatottja.

Két évvel ezelőtt szerettünk volna egyfajta hagyományt teremteni azzal, hogy elindítjuk a Mento Kupa történetét és fiatal sportolók versenyeztetését támogatjuk a rendezvénnyel. Büszkén állíthatom, hogy ez a kezdeményezésünk is sikert aratott, hiszen remek színvonalú rendezvényeken vagyunk túl és örömmel tölt el, hogy idén is rangos tornának ad otthont a Miskolctapolcai Strandfürdő. Izgatottan várom, hogy lássam a medencében a keményen küzdő fiatalokat, amint mindent megtesznek a győzelemért, hiszen ez a fajta hozzáállás közel áll hozzám. Bízom benne, hogy izgalmas és szórakoztató mérkőzéseknek leszünk szemtanúi és a harmadik nap végén a miskolci fiúknak adhatjuk át a győzteseknek járó Kupát. Így mindenkit arra buzdítok, hogy látogasson ki az eseményre és tekintse meg a miskolci vízilabda egyik tehetséges generációját – mondta Hercsik István a névadó szponzor Mento Környezetkultúra Kft. ügyvezetője

A Mento Kupa 2018. augusztus 6-7-8-án várja a közönséget a Miskolctapolcai Strandfürdőben, kitűnő nyári programot kínálva a szórakozni vágyó nézőknek.

Töltsük meg a lelátókat és szurkoljunk együtt kellemes környezetben a fiatal miskolci tehetségeinknek!

– PR cikk –