Mentesen az autóktól egy napig

Crical Mass Miskolcon 2010
Crical Mass Miskolcon 2010
Miskolc – A résztvevők jelenlétükkel szavaztak egy élhetőbb környezet igénye mellett.

Lehet, hogy csak érzéki csalódás volt, az Európai Mobilitás Hét hangulata okozta, de úgy tűnt, mintha a szokásosnál kevesebb autóval találkoztam volna szerdán az autómentes nap rendezvényhelyszínéhez közeledve. Csak az útvonal különbözősége miatt nem használtam ki az MVK Zrt. kedvezményét: forgalmi felmutatása mellett ingyen utazhattam volna az egész családdal. A sportcsarnok előtti téren, sőt áthúzódva a Technika Háza oldalában sürgő gyerekcsoportok fogadtak. Ez utóbbi helyszínen zajlott a hagyományos látványos feladat: egy busz felületét rajzokkal egyedivé varázsolni. Akik nem jutottak buszhoz az aszfaltrajz versenyben mutathatták meg ügyességüket. A téren számos csoportban űztek különböző ügyességi játékokat a város minden részéből érkezett óvodások, iskolások. A kerékpáré volt a főszerep, csaknem profi és kezdő bringások tehették próbára magukat a különböző feladatokban. Sőt, aki kerékpárral csak nézelődni jött az is jutalmat kapott.


Szűrés, futás és felvonulás

A sürgető idő miatt elmaradt az ilyenkor kedvenc foglalatosságom, ám akik tehették az ÁNTSZ regionális intézete jóvoltából ingyenes egészségügyi vizsgálatokon tudhatták meg többek között testtömegindexüket, testzsírszázalékukat. Szokásosan nagy ováció kísérte a buszhúzó bajnokságot, kőkemény válogatott legénység feszült a kötélnek az idén is. Az egyik főszervező, a Holocén Egyesület sátránál Szántó Emese tekerte a pedált a speciális „szobabiciklin”. A hátsókerékre erősített turmixgép frissítő italt szolgáltatott és környezettudatos tanulságokat. „Az izmosabbak nagyobb adag, a vékonyabbak apró darabos banánt kapnak. Egy perc alatt kész a finom banánturmix, amit a delikvens azonnal el is fogyaszthat” – ismertette a technológiát. Eközben elrajtolt az iskolastaféta, az autómentes belvárosban váltották egymást a gyorslábú gyerekek. Csaknem az egész délutánt betöltő program volt az utcafórum, mely Miskolc aktuális közlekedési problémáival kapcsolatban igyekezett helyt adni a véleménycserének. A nap „fénypontja” a vadonatúj útvonalon meghirdetett kerékpáros felvonulás volt, mely a várakozásoknak megfelelően ismét nagy érdeklődés mellett zajlott. A résztvevők napközben akár kitöltöttek kérdőívet, akár nem, jelenlétükkel szavaztak egy élhetőbb környezet igénye mellett.

ÉM-PGY



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s