Mennyi? Harminc! – A Steelers szezonja végén a csattanó

Mennyi? Harminc! - A Steelers szezonja végén a csattanó
Mennyi? Harminc! - A Steelers szezonja végén a csattanó - © Fotó: miskolcsteelers.hu
Idegenbeli bravúrral, az első győzelem megszerzésével, kapott pont nélkül lehozott meccsel, újabb négy TD-s offense-teljesítménnyel zárta újoncszezonját a HFL-ben az Acélcsapat.

A sokrétű siker értékét tovább növeli, hogy ezzel, ha csak szimbolikusan is, de megvalósult a visszavágás: a revans a tavalyi Divízió 1-es fináléban a Bulldogoktól elszenvedett vereségért. Akkor Miskolcon, most a fővárosban született vendégsiker. Így egyébként épp a lila mezesek maradtak azok, akik pont nélkül teljesítették a hat bajnokijukat – a Miskolc Steelers elkerülte ezt. A két fél közül amúgy is végig a tavasz során az ezüst-pirosak igazolták, hogy otthonosabban érzik magukat az elitligában, hiszen ők mérkőzésenként a vereségek alkalmával is teljesítették maguk 20-30 pontját, a „Tintáknak” ez sokkal kevésbé sikerült.

Mint ahogy ezen a vasárnapon sem. A vendéglátóknak nem volt válaszuk a látogatók rendre eredményes attakjaira, a kevesebb mint negyven perc tiszta játékidő alatt mindössze egy mezőnygólkísérletre futotta, azt is elhibázták. Ugyanakkor az Acélosok egy ötödik TD-t elértek volna, csak Dion Williams fumble recovery utáni visszahordását érvénytelenítették a játékvezetők.

És hogy miért sikeredett ilyen rövidre a találkozó? Valóban kilenc perccel a hivatalos terminus előtt lefújták a bírók a meccset, mivel egy súlyosnak tűnő (ám utóbb szerencsére könnyebbnek bizonyuló) sérülés nyomán távoznia kellett a mentőautónak, s a 0-30-as negyedik negyedbeli állást reálisan értékelő újpestiek azt kérték, vessenek véget az egyoldalú összecsapásnak, amire a másik vezetőedző, Száraz Zsolt is rábólintott. A jegyzőkönyv szerint “a két csapat edzőinek kérésére a mérkőzés véget ért, 9:00 volt hátra”. Ilyen esetben egyébként a találkozó nem számít „csonka” meccsnek, teljes értékű bajnoki. A HFL 2015-ös tabelláján is egy „W” került a Miskolc Steelers neve mellé, pontkülönbsége pedig 30-0-lal javult. (A részletek a miskolcsteelers.hu klubhonlapon is megtekinthetők.)


JEGYZŐKÖNYV

A HFL 2015-ös kiírásának hatodik mérkőzése

Újpest Bulldogs – Miskolc Steelers

0-30 (0-0, 0-16, 0-8, 0-6)

Budapest, 50 néző.


Miskolci pontszerzők: Troy Rice 3 TD (elkapás, Vasyl Jordan passzából), Hanász Róbert TD (Vasyl Jordan passzából), Vasyl Jordan 3-szor 2 pont (extrapont-kísérletek, irányítófutás).


Így zajlottak az események vasárnap délután (a klub Facebook-oldalán élőben folyt szöveges közvetítés alapján):

Az első negyedet szinte teljesen kitöltötte a Bulldogs drive-ja (bár a meccset a Steelers támadása nyitotta), ám eredménytelen maradt, a közeli field goalt a hazaiak csúnyán mellélőtték.

Fordulás után azonnal vezetést szereztek a vendégek: Jordan félpályáról indított passzával Rice könnyedén szökdelt be az end zone-ba. Az irányító aztán a kétpontos kísérletet maga váltotta 2 pontra. 0-8

A második játékrész közel tíz perces újpesti attakkal folytatódott, ami most negyedikre passzal ért véget – Szabó Martin jól védekezett az elkapón.
Szinte lemásolja az első pontszerzést az Acélcsapat: a félpályát alig átlépve tértölelő Jordan-passz – TD-t érő Rice-elkapás. És utána ismét a miskolci QB tör be egyedül a célterületre. 0-16

A második félidő nyitányaként fumble-t vét a Bulldogs, illetve szerez a Steelers. A felkapott labdával Dion Williams végigfut, de a TD-t nem adják meg a bírók (block in the back miatt), a labdaszerzést igen.
Egymás után két false start a miskolciak támadásában, aztán egy hosszú Vasyl JordanSzabó Krisztián passzjáték túllendíti a vendégeket a holtponton.
A következő közeli átadás már a célterületre befutó Rice-nak megy, TD. A kétpontos extra megint Jordané, csak most nem középen kell betörnie, hanem könnyed oldalra futással éri el. 0-24

Újabb könnyed és hosszú TD-elkapás: a negyedik negyed elején Hanász Róbert a célpont. A kétpontosra most passzal menne rá a Steelers, de Rice vetődős elkapását kint látják a bírók. 0-30
És ezzel az állással mint végeredménnyel zárul a Miskolc Steelers HFL-es újoncidénye. Sérülés miatt ugyanis hosszan várni kellene a távozott mentőre, 9 perccel a meccs vége előtt, de a két csapat megegyezése nyomán a játékvezetők lefújják a találkozót.


Száraz Zsolt miskolci tréner így értékelt a találkozó és a szezon után a megyei napilapnak adott nyilatkozatában: – Revansot vettünk a tavalyi, Divízió 1-es döntőben elszenvedett vereségért, bebizonyítottuk,hogy helyünk van ebben az osztályban. Gratulálok a srácoknak, első HFL-es győzelmükhöz, nagy csapatokkal vettük fel a harcot ebben a szezonban, de helytálltunk.



További hírek a Sport kategóriából

Sporthírek






hirdetés