Menesztették Koltay Gábort a József Attila Színház éléről

Akt.:
  Budapest a (MTI) – Azonnali hatállyal felmentette Koltay Gábort a József Attila Színház megbízott ügyvezető igazgatói tisztségéből Tarlós István főpolgármester szerdán – közölte Csomós Miklós, a területért felelős főpolgármester-helyettes az MTI-vel. Koltay Gábor megdöbbenéssel vette tudomásul menesztését.

Csomós Miklós tájékoztatása szerint a megbízott ügyvezető igazgató felmentésére azért került sor, mert megrendült benne a városvezetés bizalma.

Koltay Gábor az MTI-hez eljuttatott reagálásában úgy fogalmazott: azonnali menesztését megdöbbenéssel vette tudomásul, hiszen több mint két hónapja keményen dolgozott a színház jövőjéért, abban a szellemben, amelyet a fenntartó egyértelmű márciusi bejelentésével egyetértve társulati formában képzelt el.

“Őszintén remélem, a történtek nem azt jelentik, hogy a színházat mégiscsak bezárják, vagy más formában kerül hasznosításra az épület” – írta Koltay Gábor, aki közleményében azt ígérte, hogy néhány napon belül bővebb információval szolgál a sajtó képviselőinek.

A Főpolgármesteri Hivatal tájékoztatása szerint Tarlós István Koltay Gábor megbízatásának visszavonásával egyidejűleg Bognár Józsefnét, a színház gazdasági igazgatóját bízta meg július 31-ig az ügyvezetői feladatok ellátásával.

 

Koltay április óta vezette a színházat

Koltay Gábor április 1. óta vezette a József Attila Színházat, megbízatása határozott időre, július 31-ig szólt.

Még januárban merült fel sajtóhírekben, hogy a színházat a költségvetési támogatás jelentős mértékű elvonása miatt a bezárás veszélye fenyegeti. Méhes László – aki tavaly júliusban vette át a színház vezetését – felajánlotta lemondását a színház fennmaradása és színvonalas működtetése érdekében, és – elmondása szerint – reményteli választ kapott a városvezetéstől.

Február végén azonban ismét felmerült, hogy feloszlik a színház társulata, miután a főváros vezetése arra kérte fel az igazgatót, hogy ne kössön munkaszerződéseket a következő évadra. Csomós Miklós erre reagálva határozottan cáfolta, hogy megszűnne a József Attila Színház, hozzátéve, hogy bár Méhes László még ezt az évadot végigvitte volna, megnyilatkozásaival elvesztette a városvezetés bizalmát. Elmondta azt is, hogy első körben színházi célú hasznosítási pályázatot, ha ez eredménytelen lenne, akkor pedig igazgatói pályázatot írnak ki.

Koltay Gábor megbízott ügyvezető igazgatói kinevezését március közepén jelentették be, addigra a hasznosítási pályázatot elvetették, a színházigazgatói pályázat kiírását áprilisra ígérték. Koltay Gábor akkor úgy nyilatkozott: indulni kíván a pályázaton.

A igazgatói pályázatot végül május 17-én írta ki a főpolgármester, az új direktor feladatául szabva klasszikus és kortárs magyar és világirodalmi művek, igényes és korszerű zenés darabok bemutatását, a színházművészet megújítását célzó előadások létrehozását. A pályázónak vállalnia kell továbbá, hogy helyet ad a határon túli magyar nyelvű színházak és színházi fesztiválok kiemelkedő előadásainak, valamint bemutatkozási lehetőséget biztosít a vidéki színházaknak is.

Az új igazgatónak ezenkívül gondoskodnia kell a színház felhalmozott adósságállományának rendezéséről, és ki kell dolgoznia egy sikeres működési struktúrát is. A Nemzeti Erőforrás Minisztérium honlapján is közzétett kiírás a július 31-ig várható adósságállományt 120 millió forintban becsülte meg, az augusztus-december hónapokra eső önkormányzati támogatást 85,2 millió forintban határozta meg.

A pályázatok benyújtásának határideje június 17., a pályamunkákat a benyújtási határidőt követő 45 napon belül bírálják el. Az igazgatói megbízatás augusztus 1-jétől öt évre szól.

Koltay elbocsátásának oka

Csomós Miklós az MTI-nek elmondta, megbízott ügyvezetőként Koltay Gábor fő feladata a válságmenedzselés volt. “Koltay Gábor azonban átlépve hatáskörén nem csupán a régi társulattagok szerződését hosszabbította meg, hanem új szerződéseket is kötött” – mutatott rá a főpolgármester-helyettes, utalva arra, hogy ezzel nemhogy nem stabilizálta, de vélhetően rontotta is a színház pénzügyi helyzetét a megbízott igazgató.
    Csomós Miklós szerint Koltay kényszerhelyzetbe hozta a fővárost, ez rendítette meg a bizalmat iránta. “Koltay -ra nem haragszom, de elfogadhatatlan, hogy nem egyeztette lépéseit a fővárossal” – hangsúlyozta a főpolgármester-helyettes.

 








hirdet�s