Mementó: pásztorszobrot avattak Kesznyétennél

Az avatás egy pillanata
Az avatás egy pillanata - © Fotók: Varga Tamás
Kesznyéten – A pásztorok életmódja, tudása igazi értékeket rejt magában. Ennek akartak emléket állítani a szoborral.

A Tiszatáj Környezet- és Természetvédelmi Közalapítvány egy pásztorszobor felállításával emlékezik a valamikor élt pásztorokra. A Kisgazda Polgári Egyesület és a Zöld Áramlat Alapítvánnyal közösen megvalósított szobrot a napokban avatták fel Kesznyéten Szamárháti Látogatóközpontjában.

a-pasztorhagyomanyok-orzoi_650

Az avatóünnepségen – mások mellett – részt vett Nagy István, a Földművelésügyi Minisztérium parlamenti államtitkára, Koncz Ferenc, a 6. számú választókerület országgyűlési képviselő-jelöltje, Turi-Kovács Béla, az Országgyűlés kor­elnöke.

A megye éléskamrája

A szobor avatásán elhangzott, hogy a fából készült alkotás a Dél-Borsodban, Hortobágyon, Taktaközben valaha élt pásztorokat, a hozzájuk kötődő életmódot és tudást hangsúlyozza, hiszen fontos részét képezték az említett, a megye éléskamrájaként is emlegetett területeknek.

asdf-1_650

Szakmai konferencia

A koszorúzással egybekötött avatást szakmai konferencia követte. Itt elhangzott, hogy a mezőgazdaság kibocsátása az elmúlt években uniós összehasonlításban is kiemelkedő mértékben emelkedett, 2017-ben megközelítette a 2600 milliárd forintot. A magyar mezőgazdaság növekedése az első háromban volt az Európai Unióban a 2010 és 2017 közötti időszakban.

oshonos_650

– ÉM –