Sport

2015.07.08. 11:21

A Mezőkövesd a tárkányiakkal "operál", ha az MLSZ engedi

Mezőkövesd - A sportbarátság jegyében készülőfélben van megyénk hetedik NB III-as csapata.

Mezőkövesd - A sportbarátság jegyében készülőfélben van megyénk hetedik NB III-as csapata.Felröppent annak híre, hogy a Mezőkövesd Zsóry FC második csapatot szervez, és a társaságot benevezi a harmadik vonalba. Az információnak van valóság­alapja, sőt a konstrukció állítólag már csak arra vár, hogy az MLSZ engedélyezze.

Buktatókkal jár

– Eljutottunk arra a szintre, amely már megköveteli, hogy az utánpótláskorból kiöregedőknek valamilyen játéklehetőséget biztosítsunk – kezdte Tóth László, a Mezőkövesd Zsóry FC szakmai igazgatója. – A trend eddig az volt, hogy az ifjúsági korosztályból kinövő fiatalokat kölcsönadtuk, a várt eredmények azonban elmaradtak. A gyerekek nem kaptak megfelelő képzést, fejlődésük megrekedt, ennek következtében eltűntek, így nem volt számukra visszaút. Arra a következtetésre jutottunk Mezőkövesden, hogy ezt a folyamatot meg kell állítanunk. A tehetséges labdarúgók megmentése érdekében két út tűnt járhatónak: az egyik, hogy megyei I. osztályú gárdát indítunk, vagy „valamilyen formában” megcélozzuk az NB III-at. Az előbbit azért vetettük el, mert az NB III és a megyei I. osztály között óriási a különbség, már ami a tudásszintet és a pályák állapotát illeti. Ezért maradt az NB II és az NB III, ez az átmenet mindenki számára kezelhető, de buktatókkal jár, ügyünk az MLSZ előtt van. Mi előkészítettünk mindent: az egész anyagot, a kérelmeket, az igazolásokat, most pedig várunk.

Az elképzelés így fest: megszűnne a Felsőtárkány SC Sportegyesület, melynek NB III-as indulási jogát átvenné a Mezőkövesd, utóbbi pedig Mezőkövesd Zsóry FC II néven szerepelne a harmadik vonalban. A csapatot volt felsőtárkányiak és az NB II-es gárdából kiszoruló (valamint visszajátszó) kövesdiek alkotnák. Az elképzelés kristálytiszta, a gondot csupán az okozza, hogy a szabályok szerint az NB II-ben szereplő klubok csak két osztállyal lejjebb, azaz a megyei I-ben indíthatnak fiókcsapatot.

– A jog sokféleképpen értelmezhető – folytatta Tóth László. – Mezőkövesden a klub és a gazdasági társaság vezetői bizakodva várják az MLSZ határozatát. Türelmesek vagyunk, mást nem tehetünk, és a döntésig nem szaladunk előre. Vagyis egy jelenleg még nem létező csapat számára nem alakítottunk edzői stábot és a helyszínt illetően sem tárgyaltunk.

Kitűnő kapcsolatban

A dél-borsodi-bükkaljai labdarúgást jól ismerők tudják, hogy a felsőtárkányi és a mezőkövesdi klubok között évek óta baráti a kapcsolat – az ötletet így gyakorlatilag közösen jegyzik a borsodiak és a hevesiek.

– Az utánpótlás-nevelés ügyének előmozdítása és a tehetségek megmentése érdekében akarunk szövetkezni a kövesdiekkel – vette át a szót Szarvas László, a Felsőtárkány SC Sportegyesület titkára, akit eddig szinte mindegyik kövesdi bajnoki meccsen láttunk a lelátón és a VIP-ben. – Az U19-ből kinőttek zsákutcába kerültek, mert az U21-es vonal megszűnt, így csapat nélkül maradtak. A felnőttek közé még nem tudják beverekedni magukat, ezért kölcsönbe mehettek többnyire a megyei I. osztályba, ahol nyakukra került a „kötél”. Ezt az űrt hidalnánk át a kövesdiekkel kiagyalt kézfogóval. Személy szerint úgy tudom, hogy az MLSZ versenybizottsága jóváhagyta az elképzelést, amely az MLSZ elnöksége elé kerül. A testület a hírek szerint szerdán délután ülésezik, mi csütörtökön kaphatunk választ. Nekünk egyébként még nincs jóváhagyott NB III-as licencünk, a hiánypótlást azonban elvégeztük és az a kérdés, hogy a matyóvárosiak fiókcsapatává válhatunk-e. A részletekről – például az elnevezésről, a hazai pálya helyszínéről, a keret tagjairól, a finanszírozásról – pedig csak akkor érdemes tárgyalni, ha „felszállási” engedélyt kapunk az MLSZ-től…

Mindezekre persze csak napok, vagy inkább órák maradnak – ezen a héten nyilvánosságra hozzák az NB III pontos beosztását, esetleg sorsolását is –, így gyanítható, hogy a színfalak mögött már mindenről döntöttek Felsőtárkányban és Mezőkövesden is.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!