Meleg is és eső is várható

Budapest – Bár 30 fok körüli meleg várható augusztus 20-án, kisebb esők lehetnek akár Budapesten is. Ahhoz hasonló vihar azonban, mint ami a tavalyi tűzijáték idején tombolt a fővárosban, szinte biztosan nem lesz – ez az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) legfrissebb előrejelzése.

Daróczi Dávid kormányszóvivő szerdán elmondta, hogy a meteorológusok már három napra előre meg tudják mondani nagy valószínűséggel, hogy milyen időjárás várható, azt azonban hogy, egyes területeken milyen idő lesz, csak 1-3 órával korábban lehet meghatározni. Ezért a kormány folyamatosan kap előrejelzést az OMSZ-tól, a szervezet pedig közleményeket is kiad, illetve a honlapján is megjeleníti a legfrissebb információkat.

Közben szerdán megtartotta első ülését az augusztus 20-ai események irányítására és koordinálására létrehozott Operatív Törzs is. Az arra napra szervezett rendezvények helyszíneire készített biztonsági tervek közül azonban mindössze egyet fogadtak el, a többi négyet a szervezőknek csütörtökig még pontosítani kell.

Daróczi Dávid beszélt arról is, hogy a kormány 4,5 millió forintból 80 ezer példányt nyomtatott egy ingyenes műsorújság különszámából. Ebben egyebek mellett egy térkép is van, amelyről a lehetséges menekülési útvonalak derülnek ki. Megtalálható a néhány oldalas kiadványban a részletes program és egy olyan térkép is, amely azt tünteti fel, hogy a légi látványosságot milyen helyszínekről lövik fel. A kiadványból 50 ezer darabot Budapesten, a többit pedig vidéken osztják szét.

A kormányszóvivő hangsúlyozta azt is, hogy az eddig tervezettnél 20-szal több, azaz összesen 43 mentőautó áll majd készenlétben. A két rakparton 100-100 biztonsági ember vigyáz majd az emberekre, ezen kívül hangosbemondókon is tájékoztatják majd a tömeget a fontosabb információkról és a várható időjárásról. A teljes rendezvénysorozat lebonyolítása idején a fővárosban több mint 1000 rendőr, tűzoltó, katasztrófavédelmis, mentős és biztonsági őr áll majd készenlétben.

Cser-Palkovics András a Fidesz helyettes szóvivője délutáni tájékoztatóján arról beszélt: nem érti, miért van szükség Operatív Törzsre, koordinátorra, vagy ilyen biztonsági előírásokra, mikor az ingyenes kiadvány szerint mindenki saját felelősségére tartózkodik majd a rendezvényen. Az ellenzéki politikus szerint ezzel ismét bebizonyosodott, hogy a kormány magára hagyja az embereket, hiszen meghívja őket egy eseményre, de a hazafelé útjukat nem tudja biztosítani.








hirdet�s