Mehmet Karcsi azt kérte édesanyjától hadd aludhasson vele

Nem érez elutasítást Mehmet részéről, és biztos benne, hogy ugyanolyan jó lesz a kapcsolatuk, mint mielőtt elvitték – mondta a Független Hírügynökségnek Papp Edina, az elrabolt, majd három év után vasárnap hazahozott Mehmet Karcsi édesanyja. A 10 éves kisfiú továbbra is csak törökül hajlandó beszélni mamájával, de már egyre felszabadultabb.

A 3 év alatt, amíg Karcsi Törökországban édesapjával volt, szegedi édesanyja új lakásba költözött és még egy kisfiúnak adott életet. A féltestvérek vasárnap találkoztak először, de a 2 éves Bence már rajong a bátyjáért – mondta az édesanya. Mehmet még egyelőre közömbös, de már feladta öccsére a cipőt és mindent megtesz, ami segítséget kérnek tőle – tette hozzá. Papp Edina elmondta azt is: az új lakásban külön szoba várta Mehmetet, de a kisfiú azt kérte: hadd aludhasson vele.

Mehmet Karcsit 2004. nyaráig magyar édesanyja nevelte, de 2004. július 11-én a kisfiú édesapja láthatásra vitte el, ahonnan nem vitte haza, hanem hamis útlevéllel Törökországba csempészte. Mind a magyar, mind a török bíróság úgy ítélt, hogy a magyar édesanyáé a felügyeleti jog. 3 évig azonban nem találták a férfit. Másfél hónapja az ügyet felkaroló Egymásért Egy-Másért Alapítvány felajánlott 4000 eurós (körülbelül 1 millió forint) nyomravezetői díjat, aminek hallatán jelentkezett két török állampolgár, akik végül 5000 euróért elárulták, hol van a gyerek.



Sporthírek