Méhészpanasz: méhpusztulás

Mézes Gergő méhész
Mézes Gergő méhész - © Fotó: Ádám János
Miskolc – Megyénk méhészeteit is komolyan sújtotta a rejtélyes kór.

Idén nehéz évük volt a méhészeknek. Leginkább a méhpusztulás okozott gondot. Az okok vizsgálata még folyamatban van, az azonban már látszik, hogy összességében 2018-ban várhatóan kevesebb lesz a méz.

Keresik az okokat

„Összetett lehet a probléma, de még nem bizonyosodott be, hogy pontosan mi is okozta az idei nagymértékű méhpusztulást – mondta Nagy István földművelésügyi miniszter. Adatai szerint a méhek mintegy fele veszett oda összességében az országban. „A méhpusztulás igazi hatása majd tavasszal lesz érzékelhető, amikor kiderül, hogy mennyi áttelelő méh maradt és mennyi az, amely gyűjtőképes is” – fogalmazott. A földművelésügyi miniszter azt is elmondta, hogy zajlik a mintagyűjtés és a laboratóriumi vizsgálatok, de a kiváltó okot még nem sikerült megtalálni.

Nagy István szerint egy-egy méhcsaládban többféle életkorú méh tartózkodik, tehát nem pusztul el az egész méhcsalád, hanem a kijáró méhek egy része veszett oda. „Generációról generációra átadandó hiányosságok vannak a kaptárakban jelen pillanatban, de ha újabb negatív hatások nem érik a családokat, akkor az őszi felkészítésnél az etetéseknél sikerül helyrehozni, és megerősíteni a sérült méhcsaládokat – vélekedett a szaktárca vezetője.

A megyében is

A Vizsolyban méhészkedő Molnár Gergely, vagy ahogy a szakmában ismerik, Mézes Gergő, akivel a megyei méhészetet érintő megyeházi fórumon találkoztunk, csak megerősíteni tudta a miniszter prognózisát.

„Az ominózus napraforgó virágzása idején jelentős méh­veszteség volt tapasztalható a megyében is. Én úgy tudom, hogy akkor az ország méhállományának 40 százaléka veszett oda…”

A méhész elmondta azonban, hogy tavasszal ennél lényegesen nagyobb, mintegy 90 százalékos volt a méhpusztulás. „Ennek az oka abban keresendő, hogy hosszú, enyhe tél volt, amit hirtelen követett márciusban egy olyan időszak, amikor -10 fok körüli volt a hőmérséklet és az tette be a kaput.”

Tavasszal újra?

Mint mondta, hasonló gond lesz most is. Most 20-25 fok is előfordul napközben, ami nem normális, mert ébren tartja a méheket, pedig ilyenkor már – úgymond – téli álmot kellene aludniuk. Ha így folytatódik, akkor jövő tavasszal ismét tömeges méhpusztulás várható, ami tovább rontja az esélyeket.

Szaniszló Bálint


Ki, illetve mi a hibás?

Nagy István földművelésügyi miniszter szerint, ha szabálytalan vegyszerhasználat okozta a tömeges méhpusztulást, akkor az államnak a törvény erejével kell beavatkozni, a felelőst megtalálni, és elverni rajta a port. „Az nem vis-maior helyzet, hogy ha valaki szabálytalanul használt fel vegyszert, vagy szabálytalanul végzett bármi olyan tevékenységet, ami a méhek életére negatív hatással van. Ezért nagyon fontos az alapos helyzetleírás, és hogy a megfelelő laboratóriumi vizsgálatokkal meg tudjuk állapítani, ki, illetve mi a hibás” – tette hozzá.


57ee2fc3a781b65108d64aae
Budapest - A méz fogyasztásával nagyon sok értékes és nélkülözhetetlen tápanyaghoz jut az emberi szervezet - hangsúlyozta Takács Ferenc, a Kaposvár és Térsége Méhész Egyesület tagja szombaton az M1 aktuális csatornán. A Legyen minden nap mézes nap! fogyasztásösztönzésére szóló kampányhoz kapcsoló...

Csak feltételezik, mi lehet a probléma ok
Miskolc - Az egész országban probléma, hogy nagy számban pusztulnak a méhek, ami miatt a legyengült családok valószínűleg nem lesznek képesek annyi mézet termelni, mint a korábbi években. Már tömegesen jelzik a méhészek a hivatalok felé és az interneten is, hogy nagy számban pusztulnak a méhek, a...