Megyei közgyűlés: Reform “alatt” a közlekedés

Hatalmas napi forgalmat bonyolít a Búza tér
Hatalmas napi forgalmat bonyolít a Búza tér
Miskolc – A jövő év végétől életbe lépő liberalizációra is fel kell készülnie a közösségi közlekedésnek.

Borsod-Abaúj-Zemplén megye közösségi közlekedésének helyzete is szerepelt a megyei közgyűlés csütörtöki, szeptemberi rendes ülésének napirendjén. „Ez a terület olyan, mint a magyar foci – fogalmazott dr. Sárközi György, az Észak-magyarországi Közlekedési Központ Zrt. vezérigazgatója –, mindenki ért hozzá…”

Összevonás után

Mint megtudhattuk, a közösségi közlekedés minden szegmensében átalakulóban van. Az egyik fontos állomás a regionális közlekedési központok megalakulása volt idén januárban. A Miskolcon székelő, dr. Sárközi György által vezetett Észak-magyarországi Közlekedési Központ a Borsod, Hajdú és Szabolcs Volánokból alakult.

Jön a szabadverseny

A vezérigazgató egyik nagyon fontos dátumnak nevezte 2016. december 31-ét, amelytől kezdve európai uniós szinten kell megmérettetnie magát az általa vezetett cégnek is a közösségi közlekedés ellátásában. A szabadverseny beindulásáig a társaságnak mindenképpen fel kell készülnie, hogy helyt tudjon állni az új kihívásoknak. Az egyik legfőbb feladatnak a járműállomány megújítását tartotta, amely már nem tűr sok halasztást. Mint megtudtuk, a járműbeszerzési tender készen van, de – mivel az európai uniós környezetkímélőbb volta miatt a vasúti közlekedést preferálja – a magyar államnak kell finanszíroznia azt.

Tehermentesíteni a Búza teret

Képviselői felvetésre szó volt a miskolci Búza téri autóbusz-­pályaudvar helyzetéről is. Dr. Sárközi György szerint fontos átszállópontról van szó, így megszüntetése nem lenne észszerű, de tehermentesítését mindenképpen ki kell találni. A Gömöri és a Tiszai pályaudvar adnak erre jó teret, hiszen így a közvetlen átszállás is biztosított lenne.

ÉM-SZB


Vasúti gondok

A megyei közgyűlésen szó volt – természetszerűleg – a sok műszaki problémával és ennek révén késésekkel küszködő Budapest–Miskolc vasútvonalról is. A Magyar Államvasutakat képviselő vezetők elmondták, hogy a főváros irányából megkezdődött a vonal felújítása, amely enyhíti a gondokat, és készen állnak a pálya 160 kilométeres óránkénti sebességre alkalmassá tevő beruházás tervei is. Remények szerint ennek megvalósítása még a mostani uniós ciklusban megkezdődhet.








hirdetés