Megyei III.: Tizennégy focista kellett a karcsai aranyéremhez

A karcsai bajnokcsapat
A karcsai bajnokcsapat
Karcsa – A megyei III. osztályú labdarúgó-bajnokság Zemplén csoportjának nyertese a Karcsa gárdája lett.

A Karcsa Labdarúgó Sportegyesület együttese húsz mérkőzést játszott, ebből tizenkilencet megnyert és mindössze egyszer kapott ki. Ötvenhét pontot gyűjtött, öt egységgel előzte meg a második helyezett Erdőhorvátit és tizennyolccal a harmadik Füzért.

Simán hozták

– Célunk a bajnoki cím megnyerése volt azok után, hogy tavaly kizártak minket a megyei I. osztályból – kezdte Petercsák Márton játékos-edző. – Máig fáj nekünk, hogy annak idején a helyi harmadik vonalba száműztek minket, de nem akarok keseregni, sem visszafelé mutogatni, a múlt sebeit sem akarom feltépni, hiszen ezzel már nem megyünk semmire. Az aranyérmet simán, gond nélkül nyertük, egészen az utolsó fordulóig százszázalékos teljesítményt produkáltunk, aztán a zárórán hazai környezetben kikaptunk az erdőhorvátiaktól, de ennek már nem volt jelentősége. Büszke vagyok a csapatra és különösen arra, hogy százharmincegy gólt szereztünk, meccsenként átlagban hat és félszer találtunk a kapuba, míg a saját hálónk mindössze tizenhatszor rezdült. Házi gólkirályunk Lakatos Róbert lett, aki harminchétszer talált a ketrecbe. Egyébként várható volt, hogy diadalmaskodni fogunk a csoportban, elvégre együtt maradt a megyei egyes csapatunk, és a jó képességű játékosokból álló keretünket az erősítésekkel még „fel­srófoltuk”. Egyénileg senkit nem emelek ki, mindenki hozta magát. Ez egyenesen kötelező volt, hiszen mindössze tizennégyen voltunk, mi korábban sem foglalkoztattunk soha húsz-huszonkét labdarúgót.

Minden ötös

Karcsán népszerű sportág a labdarúgás, a település apraja-nagyja szereti a focit. Sokat járnak meccsre, a nézők elvárása pedig az, hogy az alakulat újra jusson vissza a megyei elitbe.

– Erre akár a jövő nyáron is sor kerülhet, ugyanis természetesen neveztünk a megyei II-re – folytatta Petercsák Márton. – Nálunk minden ötös: van elég pénzünk, hála az önkormányzatnak és a futballt szerető karcsai embereknek, akik támogatnak minket. A pályánk gyepszőnyege jó, öltözőépületünk kiváló, labdánk és felszerelésünk bőven van, de most új szériákat is veszünk. Egyesületünk megfelelően felépített, gazdálkodásunkra nem lehet panasz, életképes terveink vannak, ezeket töltjük meg tartalommal. A nagyok mellett soha nem feledkezünk el az utánpótlásról sem: U19-es csapatunkat már szervezzük, helyben van elég gyerek, de néhányat még „szereznünk” kell annak érdekében, hogy ők is eredményesen szerepeljenek és megalapozzuk saját jövőnket. A megyei háromban nem tartottunk edzéseket, most azonban ezt már nem engedhetjük meg magunknak. Alapozást tervezünk és edzőmeccsekkel készülünk majd fel a megyei kettes bajnoki rajtra.

ÉM-KT

A bajnokcsapat tagjai

Kapus: Dankó Norbert.


Védők: Bodnár Norbert, Rostás Attila, Petercsák Márton, Králik Mihály.


Középpályások: Sveda János, Deák Norbert, Horváth Nikodémusz, Sáfrány Ernő, Biacskó Márk, Vékony József.


Támadók: Rendes László, Lakatos Róbert, Pothurszki Roland.









hirdetés