Megye I-es nyitány csonka fordulóval

Megye I-es nyitány csonka fordulóval
A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Labdarúgó Szövetségben hétfőn elkészítették a 2008/09-es szezon megyei I. osztályának sorsolását, amit kedden véglegesítettek. A megyei I. osztály őszi sorsolása [.pdf – 39KB]

A sorozatban érdekelt 18 együttes augusztus második hét végéjén csonka fordulóval kezdi az évadot, ugyanis ekkor három megyei I-es együttes, a Sajókaza, a Tomor-Lak és az Abaújszántó is a labdarúgó Magyar Kupa 1. fordulójában lép pályára. A megyei I-es bajnokságban az őszi 17 forduló után – a szokásoknak megfelelően még a tavaszi első fordulót, vagyis a 18. kör meccseit is megrendezik ebben a naptári évben, így a téli pihenőre november 23-a után vonulhatnak a játékosok. Ebben az évben két hétközi fordulóra is sor kerül egy-egy nemzeti ünnepen, ugyanis augusztus 20-án, szerdán, és október 23-án, csütörtökön is teljes fordulót rendeznek.
A megyei I. osztály 1. fordulójában
Augusztus 9. (szombat), 17.00:
Sajószentpéter – Múcsony, Cigánd – Mezőcsát.
Augusztus 10. (vasárnap), 17.00: Nyékládháza – Bodroghalom, Tolcsva – Sajóbábony, Miskolci VSC – Felsőzsolca, Szalonna – Onga, Tállya – Sátoraljaújhely.
Augusztus 13. (szerda), 17.00: Tomor-Lak – Encs, Sajókaza – Abaújszántó.








hirdet�s