Friss hírek

2009.09.11. 22:31

Nem érintette a válság olyan mélyen a balatoni szezont, mint várták

<p>Ha minden statisztikai adat rendelkezésre áll, akkor abból az derül ki, hogy 2-3 százalékkal volt kevesebb vendég idén a Balatonál, mint tavaly - nyilatkozta a Független Hírügynökségnek Rosta Sándor, a Balatoni Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke. Egyelõre július végéig állnak rendelkezésre adatok, de ezekben nincs benne a fizetõ vendéglátóhelyek, illetve a magánszállások forgalma. A meglévõ adatok szerint a hazai vendégek száma 9, a külföldieké 16 százalékkal csökkent a tavalyi évhez képest.</p>

A még fel nem dolgozott augusztusi adatok már kedvezõbb képet mutatnak. A hazai vendégek száma itt már ellensúlyozza a kevesebb külföldi turistát - mondta Rosta Sándor. Júliusban és augusztusban a szállodák 80-90 százalékos kihasználtsággal mûködtek, míg a fizetõ vendéglátó helyeken nem volt szabad hely. A Szántód és Tihany közötti kompon 250 ezren utaztak idén, ez egy százalékkal több, mint tavaly volt. Rosta Sándor szerint ez is azt jelzi, hogy sok olyan vendég van a tónál, aki nem jelenik meg a szállásadók statisztikáiban.

Idén fõleg a német vendégek maradtak el, viszont több lengyel, cseh és szlovák vendég érkezett. A magyarok aránya meghaladta a 80 százalékot, ez korábban 70 százalék körül volt.

Rosta Sándor szerint elsõsorban a jobb szolgáltatásoknak és a színvonalasabb rendezvényeknek köszönhetõ, hogy a válság nem érintette olyan mélyen a balatoni szezont, mint azt korábban várták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!