Megverték a bodroghalmi nagymamát, mert nem hagyta bántani unokáját

Megverték a bodroghalmi nagymamát, mert nem hagyta bántani unokáját
Bodroghalom – Unokáját ért sérelmek miatt folytat sziszifuszi küzdelmet egy nagymama Bodroghalomban, akire feljelentései miatt többen haragszanak falujában. A nagyi azonban nem alkuszik és felvállalja konfliktusokat is.

Remegő hangú, könnyes szemű idős asszony fogadta otthonában munkatársunkat kedden Bodroghalomban, amikor el akarta mondani lapunknak a két éve tartó kálváriáját. A kezén, karján lévő kötések az előzőnap szett sebesüléseit takarták. Miután ugyanis nem hagyta, hogy unokáját piszkálják és bántsák, és ennek – nem tagadva – hangos szavak kíséretében hangot adott az utcán, a szemközti kocsmából kijövő férfi ütéssel torolta meg. Az asszony orvost hívott, látleletet vetetett, a rendőrség pedig jegyzőkönyvet készített…

Nem adja fel

A nevének elhallgatását kérő asszony elmondása szerint unokáját két évvel ezelőtt többször is sérelem érte az iskolában, jobbnak látták, ha elviszik onnan a gyereket. Azóta nem a falujában, hanem Sátoraljaújhelyen tanul a tíz esztendős fiú és kistestvére is a városba jár óvodába. Az álláspontját fel nem adó asszony több falubelijével, a korábbi iskolaigazgatóval, a jegyzővel, a korábbi polgármesterrel is konfliktusba keveredett már unokája miatt. Azt nem tudni, hogy az unoka miatt indított küzdelemmel összefüggésben, de azóta a nagymamát is több atrocitás érte. Feljelentés és viszont feljelentés, rágalmazás miatt indított per, a házuk redőnyét ért légpuskalövés és megannyi más kellemetlenség az elmúlt két év történéseihez tartozik. Kedden sebesüléseket is szerzett, amikor unokáját védte az utcán.
A nagymama leszögezte: nem vonták vissza korábbi feljelentést az unokát ért sérelmek miatt. A legvégső fórumig is elmennek, hogy elégtételt kapjon a gyerek

Visszavárják a gyerekeket

Novák Andrásné jegyző a nagymama nevének hallatán vastag aktákat vett elő, ami az elmúlt két évben keletkezett az üggyel, a nagymama bejelentéseivel kapcsolatban. Szerinte túlreagálja a történteket a nagymama. Már nem az az iskolavezetés és faluvezetés van mint annak idején. Nem kellene összeveszni mindenkivel – fogalmazott. Az igaz, hogy annak idején az önkormányzat is foglalkozott a bejelentéssel, és úgy határoztak: nincs szükség fegyelmi eljárásra az iskolában. Beszélgetésünk során bejött az irodába a polgármester, Varga Lajos is, aki azt kérte, ne keverjük össze a mai iskolai helyzetet, a korábbival. Megválasztása után lecserélődött az iskolában a vezetés. A nagymamát pedig arra kérte, hogy hozzák vissza a gyerekeket a faluba. Személyesen garantálja: nem esik bántódása az unokáknak. Erre azonban nem mutatott fogadókészséget az asszony.
A hamu alatti izzó parázs hangulatot a keddi nagymamaverés kavarta fel ismét. Az álláspontok szöges ellentétben állnak egymással, és úgy tűnik, senki nem teszi meg a megjósolni sem lehet, hogy mi lehet az ügy végkifejlete…



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter

A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .






hirdet�s