Friss hírek

2007.12.14. 12:51

Demszky: A felújítások nehezítik a közlekedést, de 2010-től lényegesen jobb lesz a helyzet

<p>A következő három évben további 300 kilométernyi utat szeretne felújítani a főváros. A Szabadság híd rekonstrukciója után elkezdődnek a munkák a Margit hídon és indul a budai a főgyűjtő-szennyvízcsatorna csatorna építése. A 2-es metró felújítása befejeződött, 2010-ig megérkeznek a vonalra az új metrókocsik is, és folyik a 4-es metró építése - hangzott el Demszky Gábor főpolgármester és Hagyó Miklós főpolgármester-helyettes pénteki évértékelő sajtótájékoztatóján.</p>

A városban folyó és az ezután kezdődő munkák okoznak közlekedési nehézségeket, de ezek eredményeképpen 2010-re lényegesen jobb lesz az infrstruktúra Budapesten - jelentette ki Demszky Gábor. A főpolgármester elmondta: a hároméves útfelújítási program során 400 kilométernyi utat hoztak rendbe, ez a fővárosi kezelésű utak 40 százaléka. A tervek szerint a következő három évben újabb 300 kilométernyi utat újítanának fel Budapesten. Az önkormányzat továbbra is számít az állami támogatásra. Azt még nem tudni, a főváros hogyan teremti elő a munkákhoz szükséges saját forrást, de ez kiemelt szempont lesz a költségvetés tervezésénél - közölte a főpolgármester.

Az idén elkezdődött a Szabadság híd másfél éves, jövő decemberig tartó felújítása. A híd az eredeti, 1896-os külsejét nyeri vissza és díszkivilágítást is kap. A munka befejezése után indul a Margit híd rekonstrukciója. Megépül a budai főgyűjtő szennyvízcsatorna is.

Az idén befejeződött a 2-es metró öt évig tartó felújítása. 2010-re megérkeznek az új Alstrom metrókocsik is, a prototítus tesztelése jövőre elkezdődik - mondta el Demszky Gábor. Ugyanilyen kocsik járnak majd a 4-es metró vonalán is, de ott automatikus vezérlésűek lesznek. A főpolgármester szerint a 4-es metró építése jól halad, a két fúrópajzs 2100 méter alagutat fúrt ki. Már elhagyták az első, a Tétényi úti állomást és jövő év első felében elérik a követkző, Bocskai úti megállót.

A városüzemeltetésért felelős főpolgármester-helyettes, Hagyó Miklós elmondta: indul a Főtáv ökoprogramja, amelynek keretében mind a cég, mind a távfűtéses lakásban élők jelentős megtakarítást érhetnek el. Megkezdődött a hosszú távú fővárosi közlekedésfejlesztési stratégia felülvizsgálata. A BKV ebben az évben 8 milliárd forintot takarított meg a belső működés racionalizálásával, jövőre ettől több, mint 3 milliárd forintot várnak. Tart a BKV teljesítményét szabályozó paraméterkönyv felülvizsgálata. Jelenleg a szempontrendszer kidolgozása folyik, ezután térnek rá a konkrét módosításokra. A főváros szeretné, ha 2009-ben vagy 2010-ben már az utazással arányos tarifát kellene fizetni a budapesti tömegközlekedésért.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!