Megütötte a gondozót a hajléktalan a miskolci szállón

Akt.:
Miskolc – Felfüggesztett büntetése miatt akár letöltendő börtönt is kaphat a meggondolatlan hajléktalan.

A Miskolci Járási és Nyomozó Ügyészség közfela­datot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt emelt vádat egy 52 éves férfivel szemben. Dr. Miskolci László megyei főügyésztől megtudtuk, hogy a vádlott férfi Miskolcon a hajléktalanokat gondozó központ lakója. A férfi idén februárban a szállón ittas állapotban belekötött egyik társába és verekedni akart vele. Ekkor ért a helyszínre a központ dolgozója, aki megpróbálta megnyugtatni az agresszív férfit.

Hívták a rendőröket

A vádlott ekkor trágár szavakkal a gondozó felé fordult, majd az arcán ököllel megütötte. A gondozó lefogta a hajléktalant, az épület elé vitte, majd értesítette a rend­őrséget. A járőrök az ittas hajléktalant a rendőrségre előállították. A gondozó 8 napon belül gyógyuló arcsérülést szenvedett.

Volt már a rovásán

Mivel a vádlottat pár hónappal ezt megelőzően a bíróság garázdaság és súlyos testi sértés miatt felfüggesztett börtönre ítélte, ezért az ügyészség vele szemben immáron végrehajtandó börtönbüntetést, közügyektől eltiltást indítványozott azzal, hogy a korábbi felfüggesztett büntetésének végrehajtását is rendelje el a bíróság.

ÉM-SZB








hirdetés