Megújult a Csodamalom a CineFest fesztiválra

A bábszínházi nagyterem stúdióberendezései is megújultak
A bábszínházi nagyterem stúdióberendezései is megújultak - © Fotó: Kozma István
Miskolc – Két új vetítőtermet alakítottak ki és megújult a Csodamalom Bábszínház színházterme.

A megyeszékhely önkormányzata összesen 236,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert el a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében a rendezvényhelyszínek infrastrukturális fejlesztése pályázat keretében. Az összeg nagyobbik részéből – közel 200 millió forintból – megújult a Csodamalom Bábszínház, amely a pénteken kezdődő CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál egyik vetítési helyszíne lesz megújult infrastruktúrával és az eddigieknél korszerűbb felszereléssel.

Hamarabb kész lett

A projekt kiviteli szerződését június 22-én írták alá az Orszak–Borsod Kft.-vel. Az egész nyáron át tartó felújítási munka eredményeként a műszaki átadás-átvételi eljárás szeptember 4-én kezdődött meg.

A szerződésben szereplő teljesítési határidő későbbi volt, de a kivitelező előteljesített, így a projektet korábban le lehetett zárni. A Csodamalom Bábszínház ezáltal vált alkalmassá az idei CineFest egyik helyszínének.

A projekt részeként a Csodamalom Bábszínházban két új vetítőtermet alakítottak ki: az egyik a volt műszaki terem, a másik egy kisebb földszinti terem, ahol a szükséges légtechnikával tették lehetővé a mozizást. Földszinti kamaraterem vetítőteremmé alakítása úgy történt meg, hogy beépítettek egy HD minőségű projektort, és egy manuálisan le- és felhúzható vetítővászont szereltek fel a bejárattal szembeni rövid oldalfalra. Ezzel párhuzamosan a helyiség sztereó hangosítását is kiépítették. Fontos feladat volt a terem szellőzésének biztosítása is.

Az épület főbejáratánál egy ajándékárusító helyet is kialakítottak. Teljesen megújultak továbbá a közösségi fogadóterek, vizesblokkok és akadálymentesítetté vált az épület.

Kényelmi berendezések

A beruházás részeként felújították az emeleti színháztermet is. Kicserélték a nézőtér széksorait. Két darab akadálymentes nézőhelyet is kialakítottak az akadálymentes megközelíthetőséggel együtt, kerekesszék számára megfelelő vízszintes felület biztosításával.

A teremben kiépítették az előadás, vetítés közbeni közlekedést segítő padlófényrendszert a fő belső közlekedési utak (lépcső és oldalrámpák) mentén. Megtörtént a meglévő csillárok áthelyezése, hogy a vetítősugárba ne lógjanak bele. Korszerűbb lett a terem fűtési, hűtési és szellőztető rendszere. Az emeleti stúdióhelyiség is a kor követelményeinek megfelelő berendezésekkel lett ellátva.

Nyitott galériát építettek ki a nézőtéri bejárat fölé oly módon, hogy annak korlátja ne takarjon be a vetítősugárba, illetve a nézőtér megközelítését, elhagyását annak szerkezete ne gátolja. Minden adottá vált tehát, hogy a Csodamalom Bábszínház vetítőhelyei a CineFest látogatóinak kényelmét szolgálják.

Szaniszló Bálint


Szabó Attila, a Miskolci Csodamalom Bábszínház igazgatója az új műsorfüzettel
Miskolc - A Miskolci Csodamalom Bábszínház megújulva, friss kezdeményezésekkel várja közönségét a 2018/2019-es évadban, amiről kedd délelőtt Szabó Attila igazgató beszélt a helyszínen, az évadnyitó társulati ülés kapcsán. – Az első nagy fejleménye az előttünk álló évadnak, hogy a Csodamalom Bábsz...

A kameránál: Hildebrand István operatőr
Miskolc - A Jameson CineFest életműdíjat kapja az 1928-ban született Hildebrand István, a magyar filmművészet egyik legjelentősebb operatőre. A miskolci fesztivál erről szóló közleménye emlékeztet rá: ő fényképezte az 1960-as, ’70-es, ’80-as évek leglátványosabb produkcióit. Keleti Márton és Várk...

Nemes Jeles László
Miskolc - A kritikusoknak tetszett, következik a közönség. A magyarországi közönség Miskolcon, a nemzetközi filmfesztiválon láthatja először az Oscar-díjas Saul fia című film rendezőjének, Nemes Jeles Lászlónak az új munkáját. A Napszállta jól nyitott: a Velencei Filmfesztiválról, világpremierjér...

Jelenet a filmből
Miskolc - A szeptember 14-től szeptember 22-ig tartó miskolci nemzetközi filmfesztivál versenyprogramjából először A legmélyebb pont című, Nicholas Gyeney által rendezett művet láthatja a közönség – szeptember 14-én este fél 9-kor. A meta-dráma, ami kendőzetlenül mutatja meg a nézőnek a ...

Bíró Tibor
Miskolc - Jövő pénteken elkezdődik a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál, amely – Bíró Tibor megfogalmazása szerint – a világ filmtermésének legjavát vonultatja fel mind a versenykategóriában, mind a külön szekciókban. Interjú: Bíró Tiborral, a 15. Jameson CineFest Miskolci Nemzet...

napszallta_
Budapest - Nagy öröm ez a díj, hatalmas megtiszteltetés számunkra, és jelzi a stáb teljesítményét. Bár a verseny többi filmjét nem láttam, úgy hallottam, erős volt a mezőny - mondta Nemes Jeles László pénteken az MTI-nek azután, hogy a velencei filmfesztiválon pénteken a rendező filmjének, a Napszál...